Elárasztották e-hulladékkal a Szeretem Vásárhelyt Egyesület mai gyűjtését
Már az első másfél órában hatalmas mennyiségű elektronikai hulladékot vittek el a Szeretem Vásárhelyt Egyesület szombat délelőttre, az Aldi parkolójába hirdetett akciójára. Most első ízben autógumit és akkumulátorokat is átvettek.
Immár a tizedik alkalommal szervezte meg ma az elektronikai hulladékgyűjtési akcióját a Szeretem Vásárhely Egyesület. Az odahaza fölöslegesség vált elektromos gépekből, eszközökből a vásárhelyiek reggel 8-tól délelőtt fél 10-ig máris hatalmas mennyiséget adtak le. Ez alkalommal a különböző konténerekbe más-más dolgok kerültek, így az autógumikat, a hűtőszekrényeket, fagyasztóládákat és mosógépeket, a tévéket és a másféle eszközöket is másik konténernél kellett leadni.
Aki bármit is elvitt, annak csak annyi dolga volt, hogy odahaza betette azokat az autójába, vagy felpakolta az utánfutóra, a leadáskor már a gyűjtést végző Multigrade Kft. munkatársai ragadták az tfel, hogy betegyék a konténerekbe. Volt mit tenniük, ugyanis az autók egymás után érkeztek a rakományaikkal.
– Porszívókat, mikrohullámú sütőket, kávédarálót, azaz apró konyhai eszközöket, de nyomtatót is hoztunk. Ezek vagy tizenöt év alatt gyűltek össze. Ha nagyobb dolgokat veszünk, akkor eleve csereakcióban vesszük, azaz amikor az újat kihozzák, a régit el is viszik – mondta Csák Péterné. Hozzátette, bérházban laknak, így azokat nem is tudnák hol tárolni. Amit most leadtak, annak a nagyobb része is a garázsukból került ki.
Harminc év alatt összegyűlt tévéket, rossz nyomtatókat, kávéfőzőt, teafőzőt adott le, két körben is barátja segítségével Gyermán Endre. Azt mondta eddig a műhelyében tárolta ezeket, de már nem fér el tőlük. Elmondása szerint azért nem a Szántó Kovács János utca végén működő hulladékudvarba vitte mindezt, mert most volt rá ideje, így kapott a kínálkozó mai lehetőségen.
– Reggel a feleségem a telefonon látta meg, hogy ma is elektromos hulladékot lehet leadni, ezért felpakoltam a régi, 20-30 éves, már nagyon rossz kávéfőzőt és az egykori retro diszkós cuccaimat, kazettás magnót, CD lejátszót, rádióerősítőt is elhoztam ide. Elvittem volna ezeket megjavítani, de azt mondják, 40-60 ezer forintot is kértek volna érte, nekem erre ennyi pénzem pedig nincs – árulta el Kenéz Sándor. Hozzátette, az is igaz, hogy eltelt rajta az idő, 70 év fölött már nem igen vállal diszkózást. – Otthon még maradtak eszközök hozzá, ha jönnek a barátok, haverok. Korábban már megpróbáltam ezeket leadni, de akkor olyan sokat, vagy másfél órát vártam, hogy végül inkább odahaza egy kis rossz hátsó helyiségben gyűjtögettem ezeket, hátha egyszer gyorsabban le lehet adni. Azt is tudom, hogy a szentesi úton van a hulladékudvar, de most itt gyorsan végeztem, nincs öt perce, hogy idejöttem, már szabadultam is – indokolta, miért az Aldi parkolójába jött, nem a hulladékudvarba.
– Ez a tizedik akciónk. Látva a kora reggeli tapasztalatokat, azt a bő egy, másfél órát, azt gondolom, ezt nagyon sokáig lehet folytatni – mondta Juhász Tünde, a Szeretem Vásárhely Egyesület aktivistája.
– A helyben és a környéken élők láthatóan hozzászoktak ehhez a kampány jellegű hulladékleadási akcióhoz, a tapasztalat azt mutatja, van még a háztartásokban hulladék bőséggel. Az autógumi és az akkumulátor leadásának lehetőségét azért emeltük be a programba, mert azokból is nagyon sok felesleg van a háztartásokban. Az ilyen kampány jellegű gyűjtések jobban megmozgatják az embereket. Ha látják a hírét, hogy most lehet valamitól megszabadulni, akkor azzal a lehetőséggel hamarabb élnek, mint az állandó lehetőséggel, mint amilyen a hulladékudvar – tette hozzá.
Aki egyébként bármit is kivitt, attól csak egy nevet kértek a szervezők, de a leadásért nem kellett semmit fizetni, cserébe bármennyi e-hulladékot átvettek tőle és autógumiból is többet, mint a hulladékudvarban.
Jéga-Szabó Ferenc, a Multigrade Kft. ügyvezetője azt mondta, hogy az összegyűlt elektronikai hulladékokat a MOHU irányelveinek megfelelően gyűjtik, azaz a nagy háztartási készülékek az egyik konténerbe kerülnek, a régi képcsöves tévék a másikba, a lapos tévék egy harmadikba, az autógumik a negyedikbe, míg a többi e-hulladék szintén egy külön konténerbe kerül, ahogy az akkumulátorokat és a szárazelemeket is elkülönítik a többitől. A szegedi telephelyükről a MOHU szerződéses partnereihez szállítják el a gumiabroncsok kivételével, azokat ugyanis ez szegedi cég dolgozza fel.
– Ma is hasonló mennyiségre számítunk, mint a korábbi alkalmakkor, így akár 20-30 tonna is összegyűlik. Hál’ istenek a vásárhelyiek nagyon környezettudatosak, s kihasználják az ilyen lehetőségeket – mondta.
A Szeretem Vásárhely Egyesület a következő e-hulladékgyűjtési akcióját jövő tavaszra tervezi. Aki lemaradt erről a lehetőségről, az egyébként a városi hulladékudvarba (Szántó Kovács János utcán a Hódtrans Kft-vel szemben) le tud adni hasonló elektronikai hulladékokat is hétfőn, pénteken, szombaton 8-16 óra, keddtől csütörtökig 12-20 óra között.
Hozzászólások lezárva.