Éjszakai fürdőzés a strandon – videóval

Strandpartival búcsúztatták az óévet a vásárhelyi fürdőben, sokan a társaság, míg mások a termálvíz és a gyermekmedencék miatt választották ezt a  különleges helyszínt Szilveszter előtt.

„A fürdő év végi rendezvényei olyan népszerűek, hogy még a medencék hőfokán is módosítani kellett a látogatók kedvéért” mondta Katona Zsolt a Hód-Fürdő Kft. ügyvezető igazgatója, majd hozzáfűzte „évről évre többen és többen jönnek, rengetegen például Szegedről, de a környező településekről szintén, aminek nagyon örülünk”.

Az év utolsó napjaiban nem csak a fürdő bulis részlege népszerű, Bodó Richárd válogatott kézilabdázó
a gyermekélmény medencék miatt voksolt a vásárhelyi strand mellett.” Van egy ötéves kisfiam és egy hároméves kislányom, szeretünk idejönni és szeretünk a vízben lenni.”

Sorra durrantak a pezsgők a medenceparton. Sok éves hagyomány, hogy szilveszter előtt éjfélig van nyitva a hódmezővásárhelyi Török Sándor Strandfürdő. Nemcsak a törzsvendégek csobbantak a termálvizes medencében, de a camping vendégei, a bejglifutás résztvevői és az óévbúcsúztató úszóváltó versenyzői is itt lazítottak.

Ludányi Kitti a barátnőivel jött le a strandra. Nem tudott a rendezvényről, kellemesen csalódott, hogy mások is hoztak bort és pezsgőt. Számára az volt a legviccesebb mikor az úszó sakktáblákon bábuk helyett zsíroskenyereket látott.

Ludányi Kitti is hozott bort, bár nem tudott a rendezvényről

Tizenéve részt vesz az óévbúcsúztató éjszakai fürdőzéseken Vetró Béla, aki elsősorban a társaság miatt jár ilyenkor a strandra. Számára az éjszakai fürdőzés egy amolyan morzsaparty ahol a kimaradt karácsonyi süteményeket másokkal is megoszthatja. Hozzáfűzte:

Eszünk iszunk, mulatunk

A termálvizes medence nagyon népszerű volt, sokan gondolták úgy, hogy a friss levegőn, a gőzőlgő gyógy vízbe merülve búcsúztatják az óévet.

Januárban folytatódnak a strandon a szaunaszeánszok, a legközelebbi január 4-én lesz.

Tekintsék meg a Vásárhelyi Televízió híradójának anyagát:

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!