Egyre kevesebb bagoly telel át Vásárhelyen
Batidáról és Erzsébetről szinte teljesen eltűntek a baglyok, de a vásárhelyi belváros fáin is már csak a korábbinak egy töredéke telel át – tapasztalta a máig tartó bagolyszámlálás során Molnár Ádám, a Vásárhelyi Természetvédelmi Egyesület elnöke.
Vásárhely belvárosában három helyszínen is szoktak baglyok áttelelni. Az egyik helyszín az Alföldi Galéria udvara, ahol a fenyőkön és a nyíreken ma délelőtt több, mint harmincat számlát össze Molnár Ádám, a Vásárhelyi Természetvédelmi Egyesület elnöke. Kevesebbet, mint tavaly.
A másik helyszín a városháza udvara, és bár oda régebben két bagolykeltetőt is felszereltek, most egy baglyot sem látott. De bagolyköpetet sem talált, azaz az erdei fülesbaglyok az idén nem húzódtak ide. Volt néhány azonban a Bakay utca elején, az egykori ügyvédi munkaközösség épülete előtti örökzöldben megbújva.
A számuk csökkenésének a szakember szerint klimatikus és emberi oka is van.
– Nemcsak Vásárhelyen, de az országban is egyre kevesebb – az elmúlt pár évhez képest – az egy helyen telelő baglyok száma. Ennek az egyik oka talán az enyhe időjárás. Emiatt a tél elől nem húzódnak be a városba. De a főbb oka az aszály, mely hatására tavaly a baglyok táplálékának számító rágcsálók menyisége is megcsappant. Ezt nemcsak a telelő baglyok számából lehet megállapítani, hanem a pusztákon, illetve a mezőgazdasági területeken áttelelő ragadozómadár fajok számának csökkenéséből is – mondta Molnár Ádám, aki a madarak számát telefonos app segítségével rögzítette.
A természetvédő szakember azt is hozzátette, korábban Batida volt Vásárhely bagolybástyája, ahol a korábbi években nem ritkán 150-200-as létszámú csapat telelt át. Erzsébeten is mindig számláltak 50-60, de akár 70 baglyot is. – A hétvégén jártam mindkét helyen, s azt tapasztaltam, hogy a korábbi bagolylétszám töredéke van csak jelen. Ezt a csökkenést több dolog is okozta: főleg az, hogy a telelőhelyüknek használt tujasorokat, fenyőket kivágták a gazdák, telektulajdonosok. Azaz a madarak kénytelenek voltak máshová menni – mondta.
A hétvégén azonban a Kása-erdőben macskabagoly párra bukkant, ami jelentős felfedezés, hiszen ez egy félénk, kifejezetten éjszakai életet élő erdei bagolyfaj. Ez nagyobb számban – Vásárhely közelében – a Tisza árterében költ, nem jellemző, hogy közvetlen a városba is beköltözzön.
Igaz, ezt a most észlelt párt már a korábbi években is látták – ugyanitt.
Hozzászólások lezárva.