Egymilliós adománnyal segíti a rendőrség munkáját a vármegyei önkormányzata

Ma, ünnepélyes keretek között, adták át azon eszközöket, melyek a jövőben a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőreinek, nyomozóinak, valamint bűnmegelőzési szakembereinek a munkáját hivatottak segíteni.

Csongrád-Csanád Vármegye Önkormányzata a több mint egymillió forint értékű adományt a rendőrséggel együttműködve állította össze, így a technikai eszközök – melyek között tabletek, webkamerák, külső akkumulátorok, monitorok és billentyűzetek is vannak – a lehető legeredményesebben szolgálják majd a rendfenntartást, a bűncselekmények felderítését, valamint az áldozattá válás megelőzését.

Az eszközök

Mágori András József, a vármegyei önkormányzat elnöke nagyra értékelte a rendőrség és az önkormányzat együttműködését, méltatta a rendőrök munkáját. Polyák Zsolt rendőr dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány hangsúlyozta: a készülékek közvetlenül az állampolgárok gyors, eredményes és kényelmes ügyintézését hivatottak segíteni. A rendőrfőkapitány megköszönte a támogatást, majd négyszemközti, szakmai megbeszélést folytatott a Közgyűlés elnökével. A felek az esemény végeztével megerősítették közös szándékukat abban, hogy egymás munkáját támogatva, szoros, gördülékeny és folyamatos együttműködésben szavatolják Csongrád-Csanád vármegye közbiztonságát.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!