Egy nap alatt 55 tonna illegális szemetet gyűjtött össze a Magyar Közút

A közutasok gyakran találnak bútorokat, textileket, építési törmeléket, elektronikai berendezéseket, gépjárműalkatrészeket, valamint gumiabroncsokat is az utak mellett. A legtöbb illegális hulladékot Nógrád és Somogy vármegye országos közútjai mellőli területekről gyűjtötték össze. Fotó: Magyar Közút.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. október 11-én országos szemétgyűjtési akciójáról küldött közleményt, amelyben azt írják, hogy a társaság 19 vármegyei igazgatósági központja, a budapesti székház dolgozói, valamint 80 mérnökségének képviseletében összesen mintegy 1 000 fő részvételével szerveztek akciónapot.

Csak ezen az egy napon összesen 55 tonnát meghaladó hulladékot szállítottak el hivatalos lerakóhelyekre a közutas szakemberek. Az akciónap célja az út menti területek megtisztítása mellett az volt, hogy bemutassák, milyen napi szintű szélmalomharcot jelent az illegális szemetelőkkel szembeni küzdelem.

Az összesített adatok alapján a Magyar Közút összesen csaknem ezer munkavállalója 170 különböző útszakaszon, többek között fő-, mellék-, bekötő-, valamint szervizutak mentén és pihenőhelyeken takarították a szeméttel borított területeket. A mérnökségek kiemelt hangsúlyt fektettek az útszakaszok kijelölésénél, megválasztásánál az őszi szabadidős tevékenységek miatt gyakran látogatott, turisztikailag frekventált területek, kerékpárutak, a Balaton, a Velencei- és a Tisza-tó környezetére is. A közúthálózat mentén az autósok által eldobált csomagolási hulladékok összegyűjtésén felül néhány illegális lerakó felszámolása is megvalósulhatott. Általános tapasztalat, hogy sokan a felesleges hulladékot kevésbé forgalmas utak mellett dobják ki, így a közutasok gyakran találnak bútorokat, textileket, építési törmeléket, elektronikai berendezéseket, gépjárműalkatrészeket, valamint gumiabroncsokat is, melyek elszállításáról több térségben is gondoskodniuk kellett a szakembereknek. Ezen felül autóbontásból származó karosszériadarabok, gázálarcok, valamint még éles lőszer is előkerült a szeméthalmokból.

Meglepő hulladék az út menti árokban

Ezen az októberi napon országosan 55 tonna szabálytalanul kidobott hulladékot szállítottak el hivatalos hulladék lerakóhelyre, hulladékkezelő központba. A legtöbb illegális hulladékot Nógrád és Somogy vármegye országos közút mellőli területeiről gyűjtötték össze a közutasok.

Általánosságban elmondható, hogy évente egy kisebb vármegyeszékhely éves kommunális hulladékának megfelelő szeméttől mentesíti a közúti területeket a közútkezelő. Ez a feladat évi 1-1,5 milliárd forintjába kerül a társaságnak és így az adófizetőknek is, amiből például 15-20 kilométernyi mellékutat is teljes körűen fel lehetne újítani.

A szakemberek ezért arra kérik az úthasználókat, közlekedőket, hogy legyenek körültekintőek, felelős módon, kizárólag az arra kijelölt helyeken, átvételi pontokon váljanak meg a kidobásra szánt hulladékaiktól a környezetük megóvása érdekében.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!