Egy éves a Hódmezővásárhelyi Könyvklub

2024. január 1-jén alakult meg a Hódmezővásárhelyi Könyvklub, amelynek tagjai azóta minden hónapban összeülnek, hogy közösen átbeszéljék az aktuális olvasmányaikat.

„Az elmúlt egy év alatt nemcsak fantasztikus könyvekkel gazdagodtunk, hanem egy igazán összetartó, inspiráló közösséggé is váltunk” – írta Facebook-bejegyzésében a vásárhelyi könyvklub.

Összesen tizenöt könyvet olvastak el közösen, volt olyan hónap, amikor egyszerre két művet is kijelöltek. Szeptemberben Laskai Nelli hódmezővásárhelyi író egy találkozóra is eljött, amikor abban a hónapban az ő könyvét olvasták a tagok, akik így lehetőséget kaptak, hogy a szerzővel beszéljék át az olvasottakat.

„Nekem Nelli volt a legnagyobb élmény, hiszen egy nagyon jó hangulatú és hasznos beszélgetés volt. Nemcsak a könyvéről beszélt, hanem jó tanácsokat adott az életre vonatkozóan, ami nagy hatással volt rám, sok helyzetben eszembe jutnak, beiktattam a tanácsait a mindennapjaimba. Nagy élmény volt számomra az első beszélgetés is, ahol Stajn Emma Kőbőlcső című könyvét olvastuk és hogy ilyen sokan eljöttek az első találkozóra. Emma megköszönte, hogy az ő könyvét választottuk és meg is osztotta a bejegyzésünket. Nagyon sok műfajban olvastunk, krimit, történelmit, szépirodalmat, klasszikust, így mindenki megtalálhatta a saját zsánerét” – fogalmazott Kecskés Fanni, a könyvklub alapítója.

Volt olyan hónap, amikor egyszerre két könyvet is elolvastak közösen

Az év első találkozóját január 3-án, 18 órakor tartják meg az MMM-irodában (Andrássy út 37.)

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!