Drogterjesztőket fogtak el Szeged belvárosában

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztálya és a szegedi rendőrök elfogták azt a nőt és az élettársát, akik napi rendszerességgel árultak új pszichoaktív anyagot Szeged belvárosában, írja a police.hu.

Arról számoltak be, hogy a nyomozóknak olyan információ jutott a birtokába, hogy egy 44 éves nő tavaly óta kristály fantázianevű, új pszichoaktív anyaggal kereskedik, amit adagonként, megközelítőleg 0,2–0,5 grammonként, 4–5 ezer forintért értékesített egy belvárosi lépcsőházban.

Az üzlethez közel két hónapja csatlakozott a szintén 44 éves élettársa is. A terjesztőket március 13-án délután fogták el a vármegyei közterületi támogató alosztály és a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai. A lakóhelyükön tartott kutatás során a rendőrök több mint egymillió forintot, újpszichoaktív-gyanús anyagot és egy adagoláshoz szükséges mérleget is lefoglaltak.

A rendőrök előállították a párost mintavétel céljából, mely mindkét esetben pozitív eredménnyel zárult. Rajtuk kívül további négy – a fogyasztói körhöz tartozó – személyt hallgattak ki gyanúsítottként, akiknél a kábítószergyorsteszt ugyancsak pozitív értéket mutatott.

Az őrizetbe vett párossal szemben új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett, továbbá a fogyasztókhoz hasonlóan kábítószer birtoklása vétség miatt indult eljárás.

A rendőrség hivatalos honlapja megjegyzi, hogy a kristály néven ismert új pszichoaktív anyag rendszeres fogyasztása olyan súlyos következményekkel is járhat, mint az agykárosodás, és mindenki, aki tiltott szereket használ, az az életét kockáztatja.

Ezért hozzáteszik, hogy a rendőrség drogprevenciós összekötői, az addiktológiai tanácsadók és a drogambulanciák segítséget jelenthetnek a függőségtől szenvedőknek.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!