Detki Dávid: elkeserítő a sötétség, ami ebben az országban van, de minden hajnal előtt így van ez

Detki Dávid a tavaly júniusban megválasztott vásárhelyi képviselők közül az egyik legfiatalabb. Harminckét évesen, mindenféle politikai előélet nélkül, három másik jelölt ellenében nagy aránnyal nyert Hódmezővásárhely 2-es körzetében (Kertváros-Belváros), ahol hivatalosan tizenkét éve él, de nagyszülei révén az egész gyerekkora oda köti.

Akkor nem idegen a környék.

– Egyáltalán nem az. Ma már ez a városrész a szűkebb otthonom, szeretem. Némi túlzással minden bokrot ismerek, és sokakat az itt élők közül is.

Nem hátrány egy képviselőnek, ha valóban ismeri a körzetét.

– Valóban nem az, és az sem, ha valaki úgy vállal képviselőséget, hogy tudja, felelős azokért, akiktől a megbízatását kapta.

Ilyen céltudatosan készült a képviselőségére?

– Szó sincs erről. Igaz, egész fiatalon kezdett körvonalazódni bennem a közéleti iránti érdeklődés. Gimnázium után egyre jobban figyeltem a politikát és érdeklődtem a helyi közügyek iránt is. Komolyabbá szerintem akkor vált ez bennem, amikor 2018-ra Vásárhelyen érezhetően kezdtek megváltozni az erőviszonyok. A Facebookon érdeklődéssel követtem Márki-Zay Pétert. Otthonról figyeltem a híreket, hallgattam a sokszor bicskanyitogató helyi propagandát. Nagyon örültem, amikor kiderült, hogy az állami túlerővel, a teljes körű letámadással szemben ő győzött.

Miért csak „otthonról figyelte” az eseményeket?

– Számomra az elmúlt öt-hat év nem volt egyszerű. A lábammal egy sor műtéten estem át, még 2022-ben is sántikálva jártam, gondolataim középpontjában a rehabilitációm és a mielőbbi felépülésem állt.

Ma pedig nagy többséggel megválasztott egyik városi képviselőnk.

– Valamikor 2024 telén megcsörrent a telefonom. Szabó Margit – akit sokan Momóként ismernek Vásárhelyen, – rám talált az aktivistáknak jelentkezők listájában. Felhívott, hosszas beszélgetések alakultak ki közöttünk. Elhívott egy ételosztásra. Megtudta, hogy nagyon szeretek főzni. Egyébként otthon valóban gourmet vagyok.

Egyből fakanalat adtak a kezébe?

– Azt azért nem, de mindenesetre magával ragadt az ottani légkör, a csapat, ahogy együtt dolgoztak, főztek, és amilyen szeretettel szolgálták fel az ételt a sorban álló embereknek. A következő alkalommal a Mátyás utcai olvasókörben volt az ételosztás, amelyre már örömmel mentem. Kezdtem otthonosan érezni magamat, amire kértek, megcsináltam, miközben formálódott bennem: jó lenne e csapat tagjává válni. Az ételosztáson vagy hárman is mondták, hogy el ne menjek, amíg meg nem érkezik Márki-Zay Péter egyik bizalmas embere, mert beszélni akar velem. ,,Rendben” – el sem tudtam képzelni, hogy mit akarhat. Aztán megérkezett Márki-Zay Péter, aki kezet fogott velem. Annyit mondott, hogy „szevasz, majd beszélünk!” ,,Jó” – gondoltam, miközben végeztem tovább teendőimet az üstházak körül. Aztán megérkezett, akire vártam. Félre hívott. Azt mondta nekem, hogy „Dávid, téged olyan sokan ismernek a városban. Nem éreznél indíttatást arra, hogy a következő választáson képviselő-jelölt legyél?” Ettől a kérdésétől azonban nyomban leizzadtam. Azt sem tudtam, hogy vegyek levegőt. Megvallom, őrlődni kezdtem, mert tudtam mit művelnek ebben a városban azokkal, akik nem osztoznak a hatalom eszmeiségében. Egyik reggel aztán a tükör előtt állva, az jutott eszembe, hogy én, aki folyamatosan és bátran hangoztatom a véleményemet a helyi viszonyok, a rendszer kapcsán, most megfutamodnék? Hogy tudnék így a saját szemembe nézni?

Ezek szerint nem futamodott meg.

– 2024 februárjában a Vuk Sörözőben gyűlt össze hagyományosan a kampánycsapat egy vacsorára, ahol az első sikeres választásra emlékezve, többen is felszólaltak. Köztük Molnár Róbert, kübekházi polgármester, aki szenvedélyes beszéde közben elejtett egy viccesnek tűnő mondatot, amin ott mindannyian hatalmasat nevettünk: „nézzétek meg, itt van Momó, már nem mai csirke, ő mégis önzetlenül és fáradhatatlanul teszi a dolgát a városért! Vegyetek példát róla!” Ez a mondat – miközben én is nevettem – rendesen betalált nálam, és tudtam, hogy nem vonhatom ki magam a felelősség alól.

Ezek szerint a startpisztolyt akkor ott Önnek ellőtték…

– ,,Jöjjön, aminek jönnie kell, vállalom!” – gondoltam magamban, aztán elmondtam a többieknek, hogyha időközben találnak nálam alkalmasabb jelöltet, szívesen átadom a helyemet. A kampánymotor időközben felpörgött, és ahol kellett, én ott voltam. Szórólapoztunk, plakátot ragasztottunk, főztünk, fórumokat tartottunk, demonstráltunk, szót emeltünk az egyre agresszívebben támadó helyi Fidesz propaganda miatt – amely látjuk a Hódpress napokban megjelent cikkéből – hogy miként is működik. Az ott dolgozó, egykori munkatársaik számolnak be arról a sok gonoszságról, amit a vásárhelyiek ellen a mai napig elkövetnek.

Belecsöppenve a sűrűjébe, mit érzett, mit látott?

– Egy új kezdődött az életemben. Sok mindenre tanított gyerekkoromtól fogva a kung-fu, amit magasabb szintre sikerült fejlesztenem, és aminek folytatását az egészségügyi problémám megakadályozott. Ma már fejben gyakorlok, de továbbra is vallom a „szembefordulás elméletét”, azaz teljes testtel arra fordulok, amerre az ellenfelem van.

A csapat részévé vált. A Szent István téri kampányzárót Kecskés Fannival ketten vezették le.

– Nagyon meglepett a megtisztelő felkérés, hogy Fannival ketten, mi fiatalok legyünk a kampányzáró műsorvezetői. Izgalommal készültünk. Soha nem fogom elfelejteni azt, amikor együtt lépdeltünk fel a hatalmas színpad lépcsőin, miközben velünk szemben a megtelt térről már akkor nagy taps fogadott. Pedig még meg sem szólaltunk. Tudtam, hogy ezt a választást nem veszíthetjük el.

Márki-Zay Péter mellett mind a tíz egyéni képviselői körzetet a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltjei nyerték.

– Történelmi pillanatok voltak. Június 9-én a becsületesség és a tisztesség győzött Vásárhelyen.  Képviselőként azóta belülről is látom, hogy a város határozottan jó irányba halad. Az elkövetkezendő négy évben pedig olyan projektek, tervek fognak megvalósulni, amelyek az itt élők érdekeit fogják szolgálni.

Vannak képviselőként személyes tervei?

– Természetesen. Sorolhatnám hosszasan azokat. Újuljanak meg a járdáink, épüljenek újabb utak, több parkoló, több zöld, több munkahely, de a legfontosabb tervem, hogy egy olyan város építésében vehessek tevőlegesen részt, amelyre karosszékben ülve, idős koromban is örömmel tekinthetek vissza. És ami még fontos, hogy legyek én magam is olyan példa másoknak, mint amilyen Momó nekem volt.

Fiatal képviselőként mit üzenne a mai fiataloknak?

– Ha valamit üzennem kell nekik, talán azt, hogy ne legyenek, ne maradjanak passzívak a politika iránt. Tudom, elkeserítő a sötétség, ami ebben az országban van, de minden hajnal előtt így van ez. Előbb-utóbb minden rezsim véget ér. Ahogy ez itt Vásárhelyen is megtörtént. Itt is kellett egy ember, kellett egy csapat és megváltozott mára minden. Fiatalok nélkül nincs jövő, részt kellene venniük a közélet, a közgondolkodás formálásában, és tevőlegesen is a város életében. Soha nem gondoltam volna, hogy velem is megtörténik ez. Míg élek, nagyszerű dolognak fogom tartani, hogy a választók bizalmából már nagyon fiatalon egy város, egy közösség szolgálatába állhattam.