Czeller Éva, a vásárhelyi ingyenes ételosztások szakácsnője magától tanult meg főzni, s ma is szívesen kísérletezik, odahaza a konyhájában. Már otthon is hozzászokott, hogy sok emberre kell egyszerre főznie. Igaz, nem ötszázra, ahogy ez az ételosztásokon az utóbbi időkben történik.
Az eddigi ételosztás menüjét – egy-két alkalom kivételével – Czeller Éva főzte, aki olyan varázslatosan forgatja fakanalát, hogy mindig időre elkészült az étel. Pedig egy jó idő óta 500 adagra, azaz négy-öt üstnyi ételre is figyelnie kell.
– Hogy jött ez a szakácskodás, milyen előélete van ebben a szakmában?
– Nem szakácsnak tanultam. Eredetileg közgazdász vagyok, de van egy falusi vendéglátó-végzettségem is. Jártam főzőversenyekre a Vásárhelyi Ízök Fesztiváljára, voltam csapattal a szentesi Lecsófesztiválon is. Mindig nagycsalád voltunk odahaza, ezért hozzászoktam, hogy egyszerre sok embernek kell főzni. Amikor Felícia (Márki-Zayné Vincze Felícia, az ételosztás egyik motorja) felvetette, hogy rászorultaknak kellene főznöm, azt mondtam, nagyon szívesen teszem.
– Azért az elején még nem ötszáz ember leendő ebédjét kellett kavargatnia…
– Egy kis bográccsal kezdtük, majd egy üsttel folytattuk, majd ebből is kevés lett egy, kellett kettő, majd háromra volt szükség, és most egy ideje már négynél tartunk, de öttel és még egy féllel főzünk már.
– Eredetileg hogy jött a főzés iránti vágya?
– 14 éves korom óta főzök. Az indíttatásom az volt, hogy nem akartam sokat találkozni a mostohaapámmal, ezért inkább kimentem a konyhába. Főzni azonban mindig szerettem. Mindig újítottam, mindig megpróbáltam, hogy a gyerekek ne csak egyfélét egyenek, ne mindig azt, amit szeretnek, ezért mindig kísérleteztem, mit esznek meg.
– És honnan jöttek a receptek?
– Forgattam a szakácskönyveket. Nagy gyűjteményem van belőlük, és amióta internet van, azóta ott is keresem őket. Persze én is a klasszikus módon, Horváth Ilona szakácskönyvével kezdtem.
– Van-e olyan étel, melyet nagy kedvvel készít el?
– Ilyen a vadas, amit nagyon szeretek, hiszen ez egy különlegesség. A másik pedig: van egy saját májreceptem, amit az egyik Vacsoracsatában láttam, s melyből kifejlesztettem a saját változatomat. Ez egy csirkemájrecept, ami mindenkinek nagyon ízlik.
– És hogy áll a süteményekkel?
– Mióta egyedül vagyok, csak akkor sütök, ha vendéget várok, de készíteni és enni is szeretem ezeket. Anyósomtól örököltem egy recepteskönyvet, melyben a saját receptjei mellett azok olvashatók, melyeket ő gyűjtött össze. Nagyon jó sütik vannak benne! Egyébként bármilyen ételt el tudok készíteni, nem szoktam azt mondani, hogy én ezt nem tudom. Ha így is van, csak megnézem a receptjét, s addig próbálgatom, míg nem sikerül.
– Mi jelenti a számára az örömöt, az étel készítése, vagy amikor látja, hogy az másoknak ízlik?
– Egyrészt, amikor látom, hogy sikerült az, amit akartam, másodszor, pedig amikor látom, hogy elfogyott, mind megették. Ez a legnagyobb öröm, hiszen bebizonyosodik, hogy nem hiába dolgoztam. Soha nem dobtam ki még semmit. Ha valami rosszul sikerült, elgondolkoztam, mivé lehet azt átalakítani. Ebben is elég sikeres voltam. Előfordult, hogy egy kicsit rosszabb piskótából somlói galuskát csináltam, vagy öntetet, esetleg gyümölcshabot tettem rá. Van hozzá fantáziám, hogy variáljak velük!
– Volt-e valaki a felmenőik közt, aki ilyen nagy szenvedéllyel forgatta a kanalat a konyhában?
– Igen, a dédnagymamám, ugyanis se a nagymamám, se az anyukám nem igazán szeretett főzni. A Dunaharasztin élt Paulina dédnagyanyám azonban híres szakács volt.
Hozzászólások lezárva.