Csúszós

Nem szerencsés lecsalózni a játékvezetőt, ha még nincs vége a meccsnek, mert még tévedhet a javadra is. Ezt érdemes szem előtt tartani, ha az igazságszolgáltatással van dolgunk. 

A Szegedi Törvényszék pénteki közleményében reagált a vásárhelyi polgármester szavaira. Azt írták, az eljárás koncepciós megjelölését a határozottan visszautasítják, hiszen ezen megjegyzés minden jogi és ténybeli alapot nélkülöz.  

A magyar politikusok – oldaltól független – rendre megengedik maguknak, hogy minősítsenek bírósági ítéleteket. A véleménynyilvánításhoz természetesen joguk van, ám azt semmiképp sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a játékszabályok alkalmazásába igenis csúszhat hiba. Ehhez a hazai rendelkezések megfelelő táptalajt biztosítanak.  

A magyar jog ugyanis olyan, mint a jég. Csúszós, néhol vékony, máshol vastag, és precedensrendszer híján sohasem lehet ugyanott megállni rajta.  

Ami igazán érdekes lehet a külső szemlélő számára a tárgyalóteremben történtekkel kapcsolatban, arról a törvényszéki közlemény másik két mondata árulkodik. Jelesül: „a tárgyaláson a sajtó előzetesen regisztrált képviselői is megjelentek. A tárgyalás megnyitását követően a magánvádló jogi képviselőjének indítványára az eljáró bíró a jogszabályi rendelkezésekkel összhangban zárt tárgyalást rendelt el.”

Ha a felperes honatya nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vádjával kezdeményez büntetőeljárást, akkor hogyan lehet indokolt a nagy nyilvánosságot kizárni az ügyből? Ha mindenki előtt ért vélt sérelem, akkor ennek bizonyítása miért nem tartozik mindenkire?

Ja, hogy „a jogszabályi rendelkezésekkel összhangban” ezt megteheti a bíró?! 

Na, innentől csúszós az egész.  

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!