Csúszda kint? Csúszda bent? – ez itt a kérdés
A tavaly elkészült kút beüzemelésével évi 70 millió forintot takarít meg idén a vásárhelyi strandfürdő, de még így is több mint 400 millió forintos veszteségre számítanak. Ez derül ki többek között a 2020-ra elkészített üzleti tervükből. A veszteség mértékét csökkentő, azaz később bevételt hozó beruházások terén kettőt emelnénk ki. Az évekkel korábban megszüntetett kempinget 60-70 millióból tudnák feléleszteni, és három csúszdát létesítenének hozzávetőleg 93 millió forintból. Utóbbit kültérre tervezik, és azt a létesítmény vezetése is belátja, hogy ez a megoldás ugyan olcsóbb, de egy évben csak három hónapon át használható. Az üzleti terv a közgyűlés előtt is terítékre került. Az ülésen kérte Horváth Zoltán önkormányzati képviselő, hogy mindenképpen fontolják meg a fedett változat lehetőségét, ezzel egész évre nyújthatnák a szezont. Ma fórum lesz a fürdőben, erről írtunk korábbi cikkünkben. A csúszdákkal, a tervekkel, a belépőjegyek árával és bármi egyébbel kapcsolatban elmondhatják az ötleteiket a vásárhelyi polgárok.
Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.