Carbonarát osztottak ebédre a Sutuban

A Sutuban, azaz Királyszék utcai Olvasókörben tartotta ma délben az 51. ételosztását a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Tiszta Vásárhelyért Egyesület.

Valamivel több, mint ötszáz adag carbonarával és tizenöt zsáknyi ruhával, de cipőkkel és karácsonyi díszekkel is készültek a két szervezet önkéntesei a mai ruha- és ételosztásra. Az előbbiből szinte semmi sem maradt, de az ételt is mind megették akik helyben fogyasztották vagy hazavitték, illetve azok a mozgásukban korlátozott rászorultak, akiknek az önkéntesek házhoz vitték azt, akár a város bel-, akár a külterületén élnek.

– Jellemzően téli ruhákat hoztunk ki tizenöt zsákkal, gyerekek- és felnőtt kabátokat, cipőket. de karácsonyi díszeket is. Mindet adományként kaptuk mi is, majd a kollégák kiválogatják, hogy mi a használható. Azt hozzuk el ide – árulta el Nagy Sándorné önkéntes azzal, hogy a két adventi koszorúnak azonnal akadt gazdája, ahogy az asztalokra kitett holmikból is csak mutatóba maradt.

A feleségével és gyermekeivel érkező Csehó Tibor is válogatott ruhákat. – Pólót, pulóvert, nadrágot kerestem a 6 és 4 éves gyermekeimnek, de bármi jól jön, amit tudunk használni – mondta. Hozzátette, hogy majdnem minden ruhaosztáson részt vettek eddig, s van amikor kevesebb, de akad amikor több ruhát is találtak maguknak. Most is két zsáknyit tudtak összeszedni.

Míg az olvasókör termében a ruháknak örültek a rászorulók, addig az udvaron javában készült az étel:

– A mai étel alapja a carbonara, amit kicsit feldúsítottunk, hogy gazdagabb legyen. Van benne 20 kiló bacon, 20 kiló virsli, tej, tejszín, fűszerek és az elmaradhatatlan tészta hozzá. Ez utóbbiból 56 kilónyit használtunk fel – tudtuk meg az ételt készítő Pauli Katalintól aki hozzátette, mintegy 520 adagnyi étel készült az üstökben.

Az ételosztás előtt Márki-Zay Péter hívta fel mindenki figyelmét a városi adventi programjaira, majd a felsorakozott rászorulók megkapták a sűrű és felettébb forró ebédjüket, majd az asztalokhoz ülve azt szépen el is fogyasztották.

– Eddig is adományoztam ruhákat, beszálltam a péksüteménybe is, azaz nem csak ingyen eszek, mint ahogy a barátaim tartják. Mondtam is nekik, hogy adományozzatok ti is. A zöldségeket árusító „KrumpliPista is azt mondta, hogy majd megteszi. Már többször is ebédeltem itt. A kedvencem a hurka-kolbász volt, de mindig kifogástalan az étel -mondta Varga Gabriel.

Lajos Józsefné azt mondta, elsősorban a társaság miatt jár el az ilyen alkalmakra, most is ezért érkezett. – Számít az étel is persze, de legalább ugyanannyira az is, hogy kinek a társaságában fogyasztom el. Pontosan nem tudom, ma hányadik alkalommal jöttem el, de harmincszor biztosan voltam már, mindegy hol tartották – mondta. Neki egyébként a székelykáposzta volt a kedvence, amit egy korábbi alkalommal osztottak.

  • 51. ételosztás Susu (1)
  • 51. ételosztás Susu (2)
  • 51. ételosztás Susu (3)
  • 51. ételosztás Susu (4)
  • 51. ételosztás Susu (5)
  • 51. ételosztás Susu (7)
  • 51. ételosztás Susu (8)
  • 51. ételosztás Susu (9)
  • 51. ételosztás Susu (10)
  • 51. ételosztás Susu (11)
  • 51. ételosztás Susu (12)
  • 51. ételosztás Susu (13)
  • 51. ételosztás Susu (14)
  • 51. ételosztás Susu (15)
  • 51. ételosztás Susu (20)
  • 51. ételosztás Susu (24)
  • 51. ételosztás Susu (27)
  • 51. ételosztás Susu (28)
  • 51. ételosztás Susu (29)

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!