A szerelem állítólag mindenkit elér, de az igazi szerelem ritka és nem adatik meg mindenkinek.
Márpedig a szerelem sokféle lehet, elvakító, gyötrelmes, mindent elsöprő, hiszen mindent legyőz, előítéletet, távolságot, bármilyen akadályt, ami a szerelmesek elé tornyosul. Csak tessenek végigolvasni a világirodalom egész könyvtárat kitevő klasszikusait, melyekben a főhősök szerelmesek lesznek, gyötrődnek, vagy az érzelmeik szárnyán lebegnek.
És gyakran szörnyű vége lesz, ahogy Abélard és Héloise szerelmének, vagy a sors keze teszi halálossá, ahogy Rómeó és Júlia történetét, melyben ugye hőseink végül is egy félreértés miatt haltak meg. Vagy végül beteljesül, igaz a regényekben ez a ritkább.
De tudjuk: szívből szeretni minden, nincs szebb, égni e tűzben. És azt is, hogy a szerelem nem más, mint színes masni a szívünkön, vagy egy sötét verem, melyből nagyon nehéz, de (nem) érdemes kijutni.
A szerelem persze mindenkit másként, máshol és más miért ér el. Nincs benne logika, nem lehet kiszámítani, sutba vágja a józan észt. Elvakít, elvarázsol, elemészt.
De hát tudjuk: a szerelem nem más, mint az élet oxigénje. Márpedig oxigén nélkül nincs élet és nem vagyunk nélküle mi sem.
Amúgy meg bolond kis dolog az, melyet szerelemnek hívnak. És akit nem ér el egyszer sem az életében, az nem is tudja, hogy mi az, amit nem élt át.
Hozzászólások lezárva.