„Valami nagy-nagy tüzet…” című tárlata nyílt meg a múlt hét elején a Németh László Város Könyvtárban, ahol az alkotó szombaton a mártélyi alkotótáborokról beszélt és mutatta meg az ott mások által is készített képeket is. Köztük azt a csendéletet, melyet mérgében festett.
Kiderült, hogy nem csak a tárlaton látható képeinek van története, de azoknak is, melyeket az alkotótáborokban készített vagy kapott, abban a festőműhelyben, melyet egyébként 17 éven át vezetett is.
– 1972-ben, azaz még általános iskolás koromban fizető táborlakó lettem az alkotótáborban. Nyolcadikosként sátorban laktam, s az esti megnyitót követően Hézső tanár úr azzal küldött ki mindenkit a pusztára, hogy fesse meg a táj jellegzetességeit – ahogy az a tábor tematikájában állt. Kimentem a puszta közepére, ahol 42 fok meleg fogadott, felül a halvány kék eget láttam, alul a búzát vagy árpát aratták, a dorkómon átszúrt a tüske és délibábszerűen vibrált a táj. Annyira, hogy a távoli tanyát csak homályosan láttam. Mérgesen leültem, s festettem egy csendéletet. Végül a méregből vonzódás lett Mártély és az alkotótábor iránt – mondta.
– Matematika-rajz szakon végeztem el a tanárképzőt, miután anyukám azt mondta, hogy ha rajzszakkörbe járok és szeretek rajzolni, akkor legyek rajztanár. Miután végeztem, édesapám azt kérte, hogy fessek neki egy hidat. Nem vitatkoztam vele, lefestettem az egyik budapestit, s vittem neki a kész képet, amire azt mondta, nagyon jó, adjuk oda Berci bácsinak. Lefestettem neki a szegedit, hogy az talán jó lesz. Meglátta és azt mondta, akkor ezt szegedieknek adjuk át. Évekkel később megfestettem a Tisza túloldalán lévő fakorlátokkal ellátott, az egyik kanális felett átívelő, egyszerű hidat. Ez a képem már tetszett neki. Kiderült, erre a hídra gondolt – avatott be a kép történetébe Bányai Béla.
A festőművész életében egy másik híd is előkerült, az, melyen a jugoszláv belháború idején – egy alkotótáborból hazafelé jövet – 1994-ben negyedórával azelőtt haladt át, hogy egy hirtelen támadt csatában az azon átmenni akaró tankot félúton kilőtték, s az 4 éven át, megkerülhetetlenül le is zárta azt a forgalom elől.
Bányai Béla a mostani könyvtári kiállításán nem csak a ködös vagy az aranyos korszaka alkotásait mutatja be, de azokat az újdonságokat is, melyeket a nagyközönség még nem látott. Ezért minden korszakából hozott képeket, melyeket az interaktív tárlatnyitón be is mutatott.
– A két részre bontható tanulókorszakom első felében már jártam a mártélyi képzőművész táborban, ahol Fodor József festőművész volt a szakvezetőm. Főiskolás korom után jöttek a saját magam által kialakított stílusok. Miután nem sokat tudtam a számomra akkor még kicsit ködös világról, ködös képeket festettem, majd évekkel később rájöttem, hogy kicsit vonzódom a szakrális kérdések iránt. Ekkor jöttek az arannyal festett képek, majd még tovább mentem. És mert félek, hogy annyira hirtelen tesszük tönkre magunk körül a környezetet, hogy az unokáim már nem tudják megtapasztalni a mostanit, ezért a képeimmel a jelen fosszíliáit jelenítem meg. A mai világot, ami félő, hogy számukra már a múltba süllyed – mondta.
Szombaton a saját képei mellett azokat az alkotásokat mutatta be az érdeklődőknek, melyeket a mártélyi alkotótáborban másoktól kapott. Mint mondta, alaposan válogatott közülük, s úgy érezte, meg kell azokat osztania másokkal is.
Bányai Béla festőművész „Valami nagy-nagy tüzet…” című tárlata november 5-ig látható a Németh László Város Könyvtárban.
Hozzászólások lezárva.