Az orvosok, a bírók és a közalkalmazottak is fellépnek a rendszer ellen
![](https://www.hodpress.hu/wp-content/uploads/2024/04/tuntetes-Magyar-Peter-2.jpg)
A Magyar Orvosi Kamara társadalmi kampányt indított az egészségügy javításáért, és demonstrációt jelentettek be március 8-ra. A Magyar Bírói Egyesület február 22-re jelentett be megmozdulást, a közalkalmazottak pedig sztrájkot fontolgatnak. Címlapfotónk illusztráció.
Portálunk megírta, hogy a Magyar Orvosi Kamara társadalmi kampányt indított a magyar állami egészségügy javításáért. A kampány célja közérdekű, az állampolgárok egészségtudatosságának erősítése, egy jól működő állami egészségügyi rendszer kialakításának támogatása. A kampány részeként demonstrációt jelentettek be március 8-ra.
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete is sztrájkfelhívást tett közzé, legfőbb követelésük, hogy duplázzák meg a köztisztviselői és közalkalmazotti szférában dolgozók fizetését. A szakszervezet szerint a köztisztviselők jellemzően havi nettó 250-350 ezer forintos fizetésért dolgoznak. A szórás viszont óriási: a minisztériumok felső vezetői rendkívül jól keresnek, miközben a közigazgatásban „szinte éhbérért” folyik a munka.
A Magyar Bírói Egyesület is demonstrációt szervez, a tervek szerint február 22-én tüntetnek majd az Igazságügyi Minisztérium épülete előtt. Ők a bírói függetlenség védelmében teszik ezt. A magyar bírói szervezetekben novemberben tört ki a botrány, miután az Országos Bírói Tanács (OBT) megszavazta a bírói fizetéseket a szervezeti reformhoz kötő, titokban született alkut. Részben a kiterjedt tiltakozás miatt mondott le Szabó Péter, a testület akkori elnöke, majd miután kiderült, hogy a kormány az OBT véleményezése nélkül nyújtott be fontos, a szervezettel kapcsolatos törvényjavaslatokat az Országgyűlésnek, az OBT is érvénytelenítette a megállapodást. A bírók decemberben egyszer már nyilvánosan is hallatták a hangjukat, akkor a demonstráció mellett az OBT ülésén a megállapodással kapcsolatos tiltakozásukat is átadták.
Hozzászólások lezárva.