Az Eötvösben tartott prevenciós eladást Maroslele polgármestere

Fábiánsebestyéni, makói és hódmezővásárhelyi iskolákban tartott bűnmegelőzési és drogprevenciós előadásokat Drimba Tibor. 2013 óta járja az iskolákat és bár ő 2019 óta Maroslele polgármestere, továbbra is szívesen tart ilyen előadásokat.

Az elmúlt két hétben ismét megnőtt az igény a prevenciós beszélgetésekre az iskolákban, aminek az egyik oka, hogy az új tanévben új diákok jelentek meg ezekben az intézményekben. A másik pedig, hogy akár a nyári szünet, akár a hosszabb téli szünet előtt egy kis útravaló nem árt a gyerekeknek – közölte oldalán Drimba Tibor.

Most a Makói Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola, a HSZC Eötvös József Szakgimnázium és Szakközépiskola, valamint a fábiánsebestyéni Arany János Általános iskola intézményvezetői és pedagógusai hívták el. Mindhárom iskolával nagyon régi a kapcsolata, intézményvezetőikkel is régi, mondhatom baráti kapcsolatot ápolnak. Közlése szerint az Eötvös iskolába mindig izgalommal megy, hiszen ez az előadás ez az előadás onnan indult 2013-ban és ennek nagyon örül.

Mondhatom most már, hogy az elmúlt 11 évben a térség szinte összes középiskolájában megfordultam, sőt néhányban többszörös visszatérő vagyok már. Ennek kifejezetten örülök, hiszen ezekben az intézményekben is láthatóan fontosnak tartják a prevenciót

– közölte Drimba.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!