Az aszályra készültek

Második alkalom, hogy egy egésznapos konferenciát szervezett a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara és az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásár főszervezője, a Hód-Mezőgazda Zrt. A rendezvény az agrártrendekről szól, a mezőgazdaságot legjobban foglalkoztató témákat járja körbe. Az idei év előadói elsősorban az aszály témakörével foglalkoztak.

A Mezőgazdasági Kar Sófalvy előadótermében már második alkalommal szervezték meg az Agrártrendek konferenciát, amely elsősorban a növénytermesztés aktuális kihívásaira reagál.

Kurusa Tamás, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy

alkalmazkodnunk kell a kialakult környezethez, adaptálódnunk kell és be kell hozni olyan feladatokat, olyan problémamegoldásokat, amit lehet, hogy eddig nem csináltunk. A vízmegtakarítás egy, de az minden feladatot nem fog megoldani.

Az idei előadássorozat elsősorban az aszály témakörével foglalkozott, erre a problémakörre reagált a legtöbb előadás a gyakorlatot szem előtt tartva.                    

Második alkalommal szervezték meg az Agrártrendek konferenciát, amit Mikó Edit dékán nyitott meg

A kímélő talajművelés és ezáltal a nedvességmegtartás a talajokban, én ennek a fontosságát kiemelném, illetve a változó klímához kapcsolódó növényvédelem és a növényvédelmi kihívások azok, amik szerintem a legfontosabbak most, de nyilván ezek mellett még számos olyan előadás van, ami ezzel a területtel foglalkozik

– mondta Hupuczi Júlia, az SZTE Mezőgazdasági Karának általános dékánhelyettese.

Céljuk, hogy minden évben megszervezhessék az Agrártrendek konferenciát, hiszen évről-évre van mit megvitatni, az agrárium legfrissebb irányvonalait mindig nagy érdeklődés övezi. Kurusa Tamás szerint ez azért is fontos, mert                  

minden évben vannak újdonságok, legyen az egy támogatási rendszer, legyen az egy szójatermesztés, ami egyre nagyobb teret nyer, talajművelésben folyamatos információcserélések vannak, ami újdonságot hoz a mezőgazdaságban.

Ez a szakembereknek egyfajta téli elméleti felkészülés, ennek társrendezvénye az állattenyésztési napokhoz köthető növénytermesztési tanösvény, amit legközelebb idén májusban tartanak Vásárhelyen.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!