Óriási megtiszteltetés, hogy én lettem idén a legjobb a városban a testnevelők közül – mondta Bacsa Zsolt, testnevelő szakos tanár és tanító, a Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolájának pedagógusa, aki nemrégiben vehette át a vásárhelyi városházán az Év testnevelője elismerést.
Bacsa Zsolt, vagy ahogy tanítványai nevezik: Zsolti bácsi, 2001-ben végzett a békéscsabai Tessedik Sámuel Főiskola tanító szakán, testnevelés műveltségi területen. Tudatosan készült a pedagógusi pályára, hiszen a legcsodálatosabb dolognak tartja, amikor tudását átadhatja tanítványainak. Az első munkahelyén, a Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskolában 20 évig tanított, a Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolájában pedig jelenleg a harmadik tanévét tölti. Szeptembertől ő lesz az egyik első osztály osztályfőnöke is, így nemcsak testnevelést, hanem matematikát, magyart és a többi tantárgyat is tanítja majd a gyerekeknek.
– A különböző mozgásformákat a testnevelésórán mindig játékosan próbálom átadni a gyermekeknek. Nincs nehéz dolgom, mert nemcsak testnevelő vagyok, hanem tanító bácsi is, azaz közel áll hozzám ez a korosztály. Az alsó tagozatosokat nem nehéz mozgásra bírni, imádják a testnevelésórát, mindig odajönnek már óra elején megkérdezni: Mit fogunk csinálni a mai órán? A felsősöket viszont egyre nehezebb mozgásra invitálni. A kicsik azonban még mindegyik mozgásformát nagyon-nagyon kedvelik. Hozzám, mint labdarúgóedzőhöz, a csapatsportok állnak közelebb, de az egyéni sportokat is nagyon szeretik a gyerekek. Sokszor próbálom az órákon versenyhelyzet elé állítani őket, és úgy gondolom, hogy ez bevált, hiszen imádnak versenyezni. Ezzel próbálom őket ránevelni a sport szeretetére is – mondta Bacsa Zsolt, aki szerint a testnevelés kiválóan alkalmas arra, hogy közösséget is kovácsoljon a gyerekek között.
Az Év testnevelő tanára kitüntetés átvételekor elhangzott: Fiatalos lendülete új színt hozott a tanáriba és a gyerekek közé egyaránt. Szakmai tudását folyamatosan bővíti. Testnevelőként a sport központi szerepet tölt be az életében. Tanítványai szeretik, tisztelik, a szülőkkel mindig megtalálja a közös hangot. Óráira mindig pontosan, nagy gonddal készül, példa kollégái és diákjai számára egyaránt. Fegyelemmel, alázattal a legjobb tudása szerint „szólítja meg”, neveli a diákokat, segíti felzárkózásukat és keresi a tehetséges tanulókat. Diákolimpiai versenyeken, városi, megyei és országos versenyeken tanítványai számos első és dobogós helyezést értek el. A Hódmezővásárhelyi Futball Club edzőjeként évek óta tanítja focizni az érdeklődő gyerekeket. Több korosztályban eredményesen szerepelnek tanítványai.