Zacher Gábor: Egy esetleges második hullám hatása sem lesz sokkal jobb

A karantén hatására világszerte, így minden bizonnyal Magyarországon is megnőtt a legális feszültségoldók és altatók forgalma, voltak, akik pedig a korábbinál több alkohol fogyasztásával igyekeztek a felgyülemlett feszültséget oldani – mondta az Inforádiónak Zacher Gábor.

– Hirtelen jött, nem mi választottuk, jelentősen megváltoztatta a napi rutinunkat, és komoly hatással volt a társadalmi kapcsolatainkra – idézte az Infostart.hu Zacher Gábort, aki szerint az emberek jellemzően ezen okok miatt nem tudtak teljes mértékben alkalmazkodni a koronavírus-járvány miatti karanténhoz. „Az említettek pedig mind-mind hihetetlen mód meg tudják zavarni az ember életét, ezért pótszerekhez nyúl, például az alkoholhoz, ami hihetetlen jó feszültségoldó, vagy altatókhoz és nyugtatókhoz” – mondta a szakember.

Ahogy Zacher megjegyezte, magyarországi statisztika nincs, de Amerikában a szorongás és depresszió okozta betegségeknek és az ezzel kapcsolatos gyógyszerek felírásának aránya 20–30 százalékkal emelkedett, érdekességként megjegyezve, hogy az alprazolám hatóanyagú feszültségoldó forgalma 10 százalékkal ugrott meg a karanténidőszakban.

– A francia adatok szerint 20 százalékkal emelkedett a családon belüli erőszak, ami szintén a megszokottól jelentősen eltérő helyzet hatása, hiszen folyamatosan belógunk egymás én-terébe, valamint elfogytak a napi klasszikus beszélgetési témák is, »hogy mi történt a gyerekkel az iskolában, vagy mi volt veled a munkahelyen?« Nem történt velünk gyakorlatilag semmi, a feszültség pedig egyre csak fokozódik, amit egy pici „szikra is belobbanthat – összegezte a toxikológus.

Zacher szerint hiába van már mindenkinek tapasztalata a korlátozások, a karantén időszakából, egy esetleges második hullám hatása sem lesz sokkal jobb. Ennyi idő alatt ugyanis nem tudtunk hozzászokni a drámai változások feldolgozásához. Sokat segíthet odahaza a tevékenységek rendszeressé tétele, vagyis a szigorú napirend kialakítása – tanácsolta Zacher Gábor.

Koronavírus-világjárvány (COVID-19)Zacher Gábor