Volánbusz vs Joványbusz: kinek mennyi utast hozott az elmúlt év?

2019 óta közel 60 százalékkal csökkent a Volánbusz helyi buszjárataira eladott havi bérletek száma. Tavaly napi átlagban 42 menetjegyet vásároltak az állami busztársaság helyi járataira Vásárhelyen.

Több – a Joványbusz helyi járataira ingyenes utazást biztosító – városkártyát váltottak ki 2021-ben, mint ahány havi bérletet vásároltak a vásárhelyiek a Volánbusz helyi járataira tavaly. Mindez azután derült ki, hogy megkérdeztük a polgármesteri hivatalt és a tömegközlekedést működtető vállalkozást, illetve közérdekű adatigényléssel fordultunk az állami busztársasághoz annak érdekében, hogy megtudjuk, miként alakult az utasforgalom, mióta új szolgálató is megjelent a helyi személyszállításban. 

A városházáról azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az elmúlt évben 805 darab városkártyát váltottak ki. Jovány Gyula pedig arról számolt be, hogy 2021 júliusától december végéig 2248 menetjegyet értékesítettek. A Joványbuszok öt vonalon szállítják az utasokat.

A Volánbusznak 10 vonalon közlekednek helyi buszjáratai Hódmezővásárhelyen. Míg a járvány előtt, 2019-ben 1885 db bérletet és 27 383 db menetjegyet értékesítettek, ehhez képest 2021-ben 58 százalékkal csökkent a bérletek, és 44 százalékkal a menetjegyek iránti igény a városban. Átlagot vonva ez azt jelenti, hogy havonta 66 bérlet kelt el, míg menetjegyből naponta 42-t vásároltak a vásárhelyi utasok az elmúlt évben.

havi bérletmenetjegy
2019188527 383
2020112415 519
202179115 384
A Volánbusz által a helyi buszjáratokra értékesített bérletek és menetjegyek száma
JoványbusztömegközlekedésVolánbusz