Vízilabda: szoros vereség az élcsapattól

Lejátszotta második 2025-ös mérkőzését is a HVSC férfi vízilabda csapata az OBI/B-ben. Barna Tamás együttese jól tartotta magát, tisztes vereséget szenvedett a tabella második helyén álló VIWA OSC Mapei együttesétől.

A vásárhelyiek szerezték meg a vezetést, de fordítottak a vendégek, az első negyedet minimális előnnyel zárták. A HVSC később is hátrányban volt, azonban pláne figyelembe véve a két csapat helyezése és pontszáma közötti különbséget, kimondható, hogy a hazaiak nagyon jól tartották magukat.

A vendégek a harmadik negyed első felében tudtak ellépni, 9-5-re, de a HVSC onnan is feljött a negyed végére 9-8-ra. A végét azonban a fővárosi együttes bírta jobban.

HVSC- VIWA OSC Mapei 9-12 (3-4, 2-3, 3-2, 1-3)
A HVSC gólszerzői: Palotás Gergely 3, Holka Dániel-Vigh Csanád dr. 2-2, Petróczi Botond – Lévai Botond 1-1

A HVSC a bajnokság 13. helyén áll. Jövő héten az együttes szombaton 11 órától a bajnokság sereghajtóját, a Neptun VSC gárdáját fogadja.

HVSCOBI/Bvásárhelyi hírekvízilabda