Vízilabda: pontot szerzett a HVSC

5 vereség után sikerült a pontszerzés Barna Tamás tanítványainak, ráadásul idegenben a férfi vízilabda OBI/B-ben.

Mert hogy korábban 4 hazai, majd egy idegenbeli mérkőzést buktak el a vásárhelyi fiúk. Ezúttal azonban sikerült a pontszerzés, ráadásul most is idegenben, a fővárosi YBL WPC ellen, akik a tabella első harmadához tartoznak. Bosszankodhatnak is a pontvesztés miatt, míg a vásárhelyiek örülhetnek végre.

A mérkőzés most végig izgalmasan alakult, a csapatok nem tudtak egymástól, 6-5-ig mindig a hazaiak vezettek egy-egy góllal, és mindig egyenlített a HVSC, míg ezután vették át a vásárhelyiek az előnyt, és léptek meg 9-7-re, de előnyük nem tartott ki.

Így pontosztozkodás történt, ami igazságosnak mondható.

YBL WPC-HVSC 10-10 (3-2, 3-3, 1-3, 3-2)
A vásárhelyi gólszerzők: Benkő Martin, Szporny Armand, Chilkó Márton, Holka Dániel 2-2, Nagy Benedek, Lévai Botond 1-1

A HVSC ezzel visszafoglalta a 11. pozíciót az OBI/B-ben. A csapat november 25-én 11 órakor a Gyarmati Dezső Sportuszodában a listavezető szombathelyi Avus-t fogadja.

HVSCvízilabda