A 30 éves magyar férfinak korábban hozzáférése volt a privát űrcég számítógépes rendszeréhez, de úgy lopott arról adatokat, hogy a hozzáféréstől megfosztották.
Június 27-én őrizetbe vettek egy magyar férfit Norvégiában, miután a gyanú szerint feltörte az ISAR Aerospace Norge privát űrcég rendszerét, másolatokat készített fájlokról és kártékony szoftvert töltött le a vállalat egyik laptopjára, számolt be róla a norvég közmédia (NRK).
A rendőrség tájékoztatása szerint a 30 éves férfinek korábban hozzáférése volt a vállalat rendszereihez, de később megfosztották ezektől a jogoktól. Azzal vádolják, hogy úgy jutott hozzá adatokhoz, hogy arra már nem volt jogosultsága. Ügyvédje mindezt tagadja és értetlenül áll a vádak előtt.
A feltételezett adatlopás Norvégia északnyugati partjainál, az északi sarkkörön túl fekvő Andoya szigetén történt, ahol tavaly novemberben nyitották meg az Andoya űrkikötőt, amely egyben az európai kontinens első űrkikötője is lett. Az év elején bejelentették, hogy itt lesz a központja egy új katonai együttműködésnek, amelyben Norvégia mellett az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Japán is részt fog venni, a céljuk pedig műholdak felbocsátása.