Villám csapott a biztosítóberendezésbe Kopáncsnál

Kiderült, hogy mi okozta a reggeli zűrzavart a tram-train közlekedésében. A képen: kora délelőtt a Kossuth téri megállóba az egyik tram-train dízelmeghajtással vonatta be a másikat.

Mint azt megírtuk, a hétfő reggel kimaradásokkal, késésekkel kezdődött a Szeged-Hódmezővásárhely vonalon vasútvonalon.

A vonatok késését, torlódását az okozta, hogy hajnalban villámcsapás érte a biztosítóberendezést Kopáncsnál, így az utasok Vásárhelyen hiába vártak a 6.47-es tram-train indulására. A később ugyan elindult, de Kopáncsnál már – a vasútvillamoson utazók szerint – vagy hat szerelvény várakozott. Az utasok egyébként csak reggel 8 után érkeztek meg Szegedre.

Azt, hogy nincs minden rendben a közlekedésben, nem csak a járatot jelző tájékoztatótáblán olvashatták az utazni vágyók, hanem délelőtt fél 9-kor a Kossuth téri megállóban állók is tapasztalhatták. Szeged felől ugyanis akkor érkezett be két, egymást vontató tram-train szerelvény, ráadásul az első nem is elektromos városi üzemben működött, hanem dízelmotorral.

KopáncsNépkertSzegedtram-trainVásárhelyvillám