Véletlenül pont áldozatának az élettársától kért segítséget az autótolvaj

Enyhén szólva is komédiába illő módon kerítették kézre a hatóságok a kecskeméti autótolvajt.

Kecskeméten az egyik telephelyre mászott be egy férfi, beült az egyik ott parkoló kisteherautóba, majd elhajtott vele. Útja egészen az egyik kiskunfélegyházi tanyáig tartott, ahol elakadt a járművel. Ekkor betört az egyik tanyába, ahonnan használati tárgyakat és ékszereket emelt el, majd megtalálta a kint álló autó kulcsát. Végül a kocsival elhagyja a helyszínt.

Időközben megérkezett a tulajdonos, aki miután a nő észrevette, hogy mi történt a házában, azonnal az udvarra ment, ahol meglátta a tolvajt, amint éppen az értékeit pakolja az autójába. A sértett azonnal odarohant, de a férfi nem ijedt meg, válaszképpen ellökte a nőt, majd elhajtott. Az asszony értesítette a rendőröket és az élettársát is a történtekről, aki az egyik dűlőúton megtalálta párja elakadt járművét.

A rendőrségi beszámoló szerint tolvaj meglátta őt és segítséget kért tőle, elmondása szerint kifogyott az üzemanyaga. Miután kiderültek a szerepek, dulakodás tört ki a férfiak között. A tolvaj végül el tudott menekülni a közeli kukoricásba.

Az ellopott kisteherautót keresve a kecskeméti rendőrök már a közelben jártak, végül a vármegyeszékhely járőrei fogták el a kiskunfélegyházi férfit. Rablás és lopás miatt indul vele szemben eljárás. A rendőrök kezdeményezték letartóztatását.

autóKecskemétlopásrendőrségtolvaj