Esős lesz a vasárnap

Vasárnap kezdetben általában vékonyabb, szakadozott lesz a felhőzet, helyenként hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Délutántól délnyugat felől egyre többfelé megvastagszik a felhőzet, beborul az ég. Napközben átmenetileg csökken a csapadékhajlam, majd a délutáni, esti óráktól dél felől egyre többfelé elered az eső, melyet nyugat felől egyre nagyobb területen havas eső, havazás vált fel. 

 Az ország északnyugati harmadán kisebb a csapadék esélye. Szombaton a déli szél főleg az Alföldön helyenként megerősödik, az Észak-Dunántúlon pedig északnyugati szélre számíthatunk. Vasárnap a délnyugati, majd az északi, északnyugati szelet kísérik sok helyütt erős lökések.

 A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +6 fok között alakul.
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 4 és 11 fok között valószínű.

esővasárnap