Vásárhelyiek az inflációról: „a nyugdíjam nem elég csak fél hónapig”

Több mint 20 éve nem volt olyan magas az infláció Magyarországon, mint most. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint májusban a fogyasztói árak átlagosan 10,7 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A városban élőket az áremelkedésekről kérdezte a Vásárhelyi Televízió.

„Én a liszten hűltem el egy kicsit, de egyébként minden egy kicsit drágább” – nyilatkozta az egyik megszólaló, míg a másik úgy fogalmazott: „én, csak azt tudom, hogy a nyugdíjam nem elég csak fél hónapig.” Több megkérdezett nem tudott felelni arra, mekkora jelenleg a pénzromlás mértéke, és akadt olyan is, aki bölcsen azt válaszolta, hogy „attól függ, hogy hun veszi az ember, meg hogy mit.” Egy idősebb hölgy pedig bevallotta, őket nem érinti a jelenlegi helyzet, mert euróban kapják a nyugdíjukat. Az összeállítást a Vásárhelyi Televízió ma esti Híradójában láthatják.

Forrás: MTI
infláció