Vásárhelyi talaj nyerte a lájkbajnokságot

Az Év talaját kereste a Magyar Talajtani Társaság az idén. A címre a Hód-Mezőgazda Tanösvénye szelvényét is nevezték, s 928 szavazattal meg is nyerte a lájkbajnokságot.

Kilenc település talajára lehetett lájkolni az Év talaját kereső Magyar Talajtani Társaság Facebook oldalán. Erre a versenyre nevezett a vásárhelyi Hód-Mezőgazda Zrt is, mely a szakmai program konzorciumi tagjaként jelölte a Hód-Mezőgazda Tanösvény talajszelvényét a 2023. Év Talaja címre. A szelvénynek fontos szerepe volt idén tavasszal abban, hogy a mezőgazdaságban dolgozó szakemberek, és az idei XXX. Alföldi Állattenyésztési- és Mezőgazda Napok kiállításra látogató különböző korosztályok számára közelebb hozza a talajtan tudományát, és bemutassa a talajbiológiai regeneráló képességét a talaj termékenységének helyreállításában. Természeti érdekességei és szépsége (oszlopos szerkezeti elemek, löszbabák) még a gyerekek figyelmét is képesek voltak lekötni.

A lájkbajnokságot megnyert vásárhelyi talajszelvény


A szelvény értékét növeli, hogy széles körű összefogás eredményeként, konzorciumi projekt keretében valósult meg a helyi gazdaság, versenypiaci szereplők és tudományos műhelyek részvételével.

A vásárhelyi talaj tegnap még csak a második legtöbb lájkot gyűjtötte be, ma azonban, a lájkbajnokság zárásáig összesen 928 lájkot kapott, így nyert, míg a második helyezett Nagyecsed 678 lájkot gyűjtött be.

A verseny ezzel még nem dőlt el, hiszen a talajokra e-mailben is lehetett voksolni, s ezeket még nem számolták össze.

A nyertes szelvény monolitját december 5-én, a Talaj Világnapján, az Agrárminisztériumban mutatják majd be.

Hód-Mezőgazda Zrt.klájkbajnokságtalajtanösvény