Továbbra is szép számban jönnek vásárhelyi és környékbeli fiatalok a Vásárhelyi Kosársulihoz játszani. Elsősorban fiúk, közöttük óriási városi hagyománya van a sportágnak, a lányokat azért is nehezebb nagy számban megtalálni a kosárlabdának, mert Hódmezővásárhely bővelkedik sportolási lehetőségekben. Az egyesület két utánpótlás csapata is bejutott az országos főtáblára, ami viszonylag jelentős anyagi átcsoportosítást tesz majd szükségessé a klub számára, de az öröm sokkal nagyobb ilyenkor, állnak elébe a kihívásoknak, és nem tudnak elég hálásak lenni támogatóiknak. Ezeket a fiatalokat pedig a lehető legnagyobb számban szeretnék a felnőtt csapatba is beépíteni. Erről beszélt a Vásárhelyi Médiacentrumnak Szabó Attila elnök.
Amikor az eredetileg a Vásárhelyi Valóságban megjelent interjút rögzítettük, akkor a Vásárhelyi Kosársuli felnőtt csapata a 2024/25-ös szezonban 3 meccset játszott le, ebből egyet nyert meg, kettő veresége volt, (azóta pedig egy katartikus meccsen egy, a dudaszó előtt eleresztett triplával verték meg a Békéscsabát, a következő meccsüket pedig október 31-én játsszák a pécsi PTE-PEAC ellen).
Szabó Attila elnök elmondta, hogy az első meccsük, a Dunaharaszti elleni 30 pontos vereség, ami nem várt nagyarányú kudarc, de utána a Győr elleni siker (75-52), valamint a Veszprém otthonában elszenvedett szoros vereség már sokkal nagyobb bizakodásra adhatott okot. 11 saját nevelésű játékos játszik most a felnőtt csapatban, ketten vannak, akik nem Hódmezővásárhelyen születtek és nem itt nevelkedtek.
Ezen kívül jelenleg valamennyi utánpótlás bajnokságban (U14-U21) tudnak csapatot indítani, U14-ben ráadásul kettőt. Az U16 és az U14-es fiúk egyik csapata pedig a főtáblán folytathatja a küzdelmeket. Ez óriási megtiszteltetés, hiszen azt jelenti, hogy az U14 a legjobb 32, az U16 pedig a legjobb 24 csapat között kap helyet Magyarországon. Az U19-esek is nagyon szépen küzdöttek a selejtezőkben, nem múlott sokon az ő továbbjutásuk sem, de ők a regionális bajnokságban folytathatják.
Szabó Attila elmondta azt, hogy az országos főtáblákon való szereplés jelentős anyagi költséggel jár, amit nem lehet bekalkulálni év elején, hiszen ennek mértéke az eredményektől függ. Ez csapatonként 2 millió forint volt tavaly, ugyanis B-döntőt játszottak az U14-esek, és erre most is van esély. Ezeket az összegeket átcsoportosításokkal tudják előteremteni. A főtáblán is csoportokat alakítanak ki, azonban korábbi teljesítmény és nem földrajzi alapon. Így lehet, hogy például december 22-én majd Zalaegerszegen kell játszaniuk az U16-osoknak. A csapatok jó szereplése azonban inkább öröm, mintsem nyűg lenne.
Az eredmények után közvetlen támogatás nem jár, de abban reménykednek, hogy a következő TAO pályázat elbírálásánál a jó eredmények okán jó helyzetből indulnak. Támogatóik, a Bodrogi Bau, a Hódkertész és a Scrub Daddy. Ais érzi fontosnak kiemelni őket, mert szerencsére az egész egyesületi struktúrában, minden korosztályban lehetőséget látnak, és támogatják a csapatot.
Egyébként is, még ha tejben-vajban nem is fürödnek, de sikerült egy ideális helyzetet kialakítani az utánpótlás játékosoknak, a fiatalok 9-10 éves korban el tudják kezdeni a kosárlabdát, aki később marad az utánpótlásban, azok közül mindenki megkapja a lehetőséget, hogy megmutathassa magát. Három bázisikolájuk van: a Szent István Általános Iskola, a Németh László Gimnázium, Általános Iskola, valamint a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola.
Hogy mennyire népszerű a felnőtt kosárlabda a városban jelenleg is, azt bizonyítják a tavalyi számok, amikor akár 700-750 néző is kilátogatott a Hódtóiba, de az idény első meccsén is 450 körül lehettek. Szabó Attila reméli, az ígéretes fiatal csapat és a későbbi jó eredmények ismét tömegeket fognak vonzani.
Fotók: Vásárhelyi Kosársuli