Vásárhelyi kisdiák lett a megye agrárattaséja

Kovács Áron még a vásárhelyi sós túrós lepényt is megsütötte a zsűrinek.

– Behívtak egyszer a szegedi Dómban rendezett díjkiosztóra, ahol kiderült, hogy további három társammal megyünk az országos döntőre. Az is kiderült, hogy én lettem a Magyarság KicsiNagykövete vetélkedő magyarság agrárattaséja – árulta el Kovács Áron, a vásárhelyi Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola 5. a. osztályos diákja, akit a versenyre Török Ágnes Andrea tanítónő és az édesanyja készített fel.

Áron a levelezőversenyen elért szép eredmény birtokában lett a döntőbe jutott négyfős csapat tagja.

– A balástyai versenyen kaptunk egy olyan feladatot, melyben a megye leghíresebb ételét, azaz Frank Sándor mesterszakács receptje alapján szegedi halászlét kellett főznünk, én pedig a vásárhelyi sós túrós lepényt sütöttem. Ehhez az alapanyagokat is én szereztem be, azaz a házi tojást, a házi túrót és a házi tejet. Azt, hogy hogyan lesz a nyersanyagokból túrós lepény, anyukámtól tanultam meg, s vele otthon gyakoroltuk a lepénysütést – tette hozzá Áron.

Áron volt Csongrád-Csanád megye négyfős, Magyarság KicsiNagykövete csapata egyik tagja. A diákok a megye kultúráját és gasztronómiáját mutatták be a vetélkedőben.

Készül a vásárhelyi sós túrós lepény. Fotó: Márkus Marianna

Az országos döntőt már a Nemzeti Múzeumban rendezték meg, ezen a megyei csapat (a kübekházi Lovász Katalin Édua KicsiNagykövetként, a vásárhelyi Kovács Áron agrár/gazdasági, a balástyai Csanádi Atád sport- és a szintén balástyai Varga Napsugár kulturális KicsiAttaséként álltak helyt.

A verseny során a tanulók a hazaszeretetről, szülőföldjük ismeretéről is beszámoltak, bemutatták Csongrád-Csanád megye kultúráját és gasztronómiáját is a vetélkedőn pedagógusi és szülői segítséggel. A program a faültetéssel zárult az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.

Nagyon büszkék vagyunk iskolánk tanulójára, Kovács Áronra, aki egy ilyen nívós versenyen képviselt bennünket és Hódmezővásárhelyt – mondta Juhászné Wolf Edit, a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola igazgatója.

agrárattasékicsi nagykövetkovács áronszent józsef kertvárosi katolikus általános iskola