Vásárhelyig ér majd a robbantások hangja

Megnövekedett hanghatásra kell számítani Hódmezővásárhely és Sándorfalva térségében.

A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár november 9-én (szerdán) és 15-én (kedden) a hódmezővásárhelyi, valamint november 10-én, azaz csütörtökön és 16-án azaz jövő szerdán a sándorfalvi gyakorlótéren reggel 8 és 16 óra között nagy hanghatással járó robbantási feladatot hajt végre.

A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát – közölte a honvédség.

lőtérrobbanásSándorfalva