Vásárhelyi egyetemista újabb sikere

Kovács Emese grafikusművész hallgató most a Budapesti Kínai Kulturális Központ pályázatán az öt legkitűnőbbre értékelt pályamunkája egyikét készítette el. Nem ez az első sikere.

A napokban zsűrizték a Budapesti Kínai Kulturális Központ a „Kultúrák és hidak” vászontáska tervező pályázatára beérkezett terveket. Az öt legkitűnőbbre értékelt munka egyikét a vásárhelyi Kovács Emese, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara, ősztől harmadéves grafikusművész szakra járó hallgatója készítette.

A korábbi középiskolám, a Tömörkény gimnázium osztotta meg a ezt a pályázatot a Facebookon, így tudtam, hogy kiírtak egy ilyet – mondta Kovács Emese. A pályázat kiírásában egyetlen kikötés volt, mégpedig, hogy meg kellett jelennie a híd motívumnak a terven.

– Megadták ezt a Suzhou nevű várost, ahol a pagoda és a híd található. Arra gondoltam, hogy ezeket egy magyar híddal kellene összekapcsolni, s a legismertebbet, a Lánchidat választottam – tette hozzá az alkotó, aki a kínai kultúrából eredő virágmotívumokat, és magyar hímzéses virágmintákat ötvözte ki, ezzel vonva párhuzamot a két kultúra között. Az illusztrációt digitálisan rajzolta, a fekete és a vörös szín felhasználásával, ezzel is utalva Kínára, melyet a holddal és a kacskaringós felhőkkel szeretett volna hangsúlyozni, a hagyományos kínai művészetből inspirálódva.

Emese a Kínai Kulturális Központnak küldött grafikája. Összehozta rajta a magyar és a kínai jegyeket

Emesének nem ez az első pályázata: – Tavaly márciusban írt ki egy pályázatot a budapesti Alee Bevásárlóközpont. Az volt a feladat, hogy grafikai tervet kellett készíteni a bevásárló központ különféle felületeire. Olyat, mely kapcsolódik a vásárláshoz és képzőművészeti témából is merít. Három magyar festő műveiből készítettem grafikákat. Ezekkel harmadik helyezett lettem – mondta.

Emese, akinek a felmenői közt többen is rendelkeznek művéseti vénával,  az idén nyáron részt vett a Zentai Művésztelep munkájában. – Itt olyan franciakártyák grafikáit készítettem el, melyen a zentai műemléki épületek motívumai jelennek meg. Az ötvenöt lapból álló, a zentai városházán kiállított kollekció annyira megtetszett a Zentai Turisztikai Hivatalnak, hogy azzal kerestek meg, a tervek alapján kártyákat akarnak gyártani. De terveztem a Játékszínnek is arculatot, szintén egy pályázaton indulva. Onnan azzal hívtak fel már márciusban, hogy benne vagyok a top3-ban, de szeretnék, ha egy kicsit még módosítanék a terveimen.

***

Emese a Budapesti Kínai Kulturális Központnak elküldött pályamunkájára ma még itt lehet szavazni egy like-kal. A legtöbb szavazatot kapott alkotás elnyeri a „Legkiválóbb Látványterv” díjat. A szavazásban résztvevő olvasók közül véletlenszerűen kiválasztanak majd 10 embert, akik fejenként 1-1 a „Legkiválóbb Látványterv” alkotásból készült vászontáskát kapnak ajándékba (azok is csak egyszer vehetnek részt a sorsoláson, akik többször szavaztak).

egyetemistagrafikusművészkínaiPályázatvásárhelyi