Vásárhelyen is fosztogatott egy szlovák férfi

Edzőtermekbe és fürdőkbe járt lopni egy 39 éves szlovák férfi Magyarországon. Szinte az egész országot bejárta: Szegeden, Mórahalmon, Hódmezővásárhelyen, Komlón, Debrecenben, Szekszárdon, Mohácson, Dunaújvárosban, Pécsett, valamint a fővárosban is járt.

A szlovák férfi hónapok óta járta az országot, konditermeket, fürdőket látogatott, ahol öltözőszekrényeket tört fel, és az ott elhelyezett értékeket vitte magával. A különös és többszörös visszaeső férfit összesen 35 bűncselekmény elkövetésével gyanúsították meg a szegedi nyomozók, de bűnlajstroma tovább bővülhet.

police.hu

A szegedi rendőrök március 16-án fogták el a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Osztálya munkatársaival együttműködve. A rajtaütés során bűncselekményből származó tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le a rendőrök. A férfi egyelőre nem működik együtt a hatóságokkal, így vallomást sem tett.

DebrecenDunaújvárosedzőteremfürdőHódmezővásárhelylopásMórahalomPécsSzegedSzekszárd