Pap József vásárhelyi rostélygyűjtő ötvennél is több darabból álló, a régi mezőgazdaságban használt eszközgyűjteményéből állított ki jó néhányat szombaton az Őszi Hetek nyitónapján. Alaposan rá is csodálkoztak az arra járók. Pedig nem is tudták, hogy az egyik kukoricamorzsolója láttán egy néni még örömkönnyeket is hullatott.
– Ez csak egy pár darab, a többi kis sem hoztam – mutatta a sétálóutcára kitett kínálatot Pap József vásárhelyi rostélygyűjtő, aki az egykori vásárhelyi Kalmár rostagyár jó néhány eszközét és más, az egykori paraszti gazdaságban használt mezőgazdasági eszközöket is elhozott, a kukoricamorzsolótól a krumplitörőig. Akadt, aki alaposan rá is csodálkozott az egyikre vagy a másikra, de olyan is, aki a kukoricamorzsolót kendertilolónak nézte. Az egykori eszközből ugyanis egy ülőke végére rakott hegyes vasak állnak ki, hasonlóak, mint amelyekkel a kender fás részét pozdorjaként törték le a növény lágy részéről.
– Rostám van vagy tizenvalahány fajta, a Kalmár rostán rajta van a címer, van belőle 60 centis, de 90 centis is. De gyártottak aprómag-rostát is, nekem olyan is van – mutatta.
Pap János gyűjtőszenvedélye gyerekkorában kezdődött, mégpedig a vasalók és kisebb eszközök összeszedésével. – Aztán rátaláltam erre-arra. Morzsolót nemigen gyűjtenek idehaza rajtam kívül – mondta, s mutatta is a fifikás eszközt, mely használatánál azért észen kellett lenni, ezért inkább az asszonyok dolgoztak vele. Vagy az emberek, még mielőtt a reggeli kisüstit, majd a déli célzóvizet, később az esti nyugtatót felhörpintették volna. – Ezeket már csak azért sem gyűjtik, mert súlyosak, a szállításukhoz meg nehéz segítséget is szerezni. Ráadásul ha otthon van, akkor is pakolgatni kell néha-néha – mondta.
Pap János az impozáns kollekciójából csak ízelítőt mutatott meg szombaton, az Őszi Hetek nyitónapján, a népi iparművészek és kézművesek vásárán. Gyűjteménye nagyobb részét nem hozta ki ide. Hogy hány eszköze van, azt nagyon nem akarta elárulni, azt azonban igen: azért, hogy a felesége el ne ájuljon a mennyiség olvastán. Azt azonban elmondta, ha mindent összeszámol, 50-nél is több eszköze van.
Azt is elmondta, hogy míg korábban a város környékén szedte össze, mentette meg a már nem használatos eszközöket, manapság már – haladva a korral -, az interneten szokott szétnézni. – Egyed Bélánál dolgozok, s ha meglátok valamit, például a Dunántúlon, akkor ideadja az autóját, azzal, hogy „Jóska, menjél el érte!”. Ezzel támogat és azzal, hogy a telepen lévő színjei közül az egyik sarkába helyezhetem el a dolgaim. Otthon ugyanis nemigen férnének el.
Pap József számára a kedvenc az az aprómagos-rosta, mely csupa fából készült, természetesen a vásárhelyi Kalmár rostagyárban. A másik a szívlapát. És az az eke, melyet egy szarvaskendi (Vas megyei) barátjától kapott. És persze a régi pörzsölőkre is büszke. De van fűrésze, boronája, vasvillája is. Arra a kérdésemre, mikor lehet a gyűjteménye egy részét látni, azt mondta, nem nagyon, mert nincs rá igény, hiába idézik ezek az eszközök fel a régi korokat.
– Voltam egyszer kint a székkutasi szántóversenyen, egy kis sátorban kivittem egy-két dolgot. Odajött egy néni, aki elkezdett ríni, amikor meglátta a morzsolót, s megkért, hagy morzsoljon már egy kicsit, mert olyan régen tette ezt utoljára. Megengedtem, s örömkönnyekben úszott – mesélte Pap József rostagyűjtő.