Vandálok miatt borult sötétbe a „csillagos” játszótér

Garázdaság miatt borult sötétbe a dr. Tárkány-Szűcs tér, azaz a „csillagos” játszótér, annyira, hogy akit itt felpofoznak, nem tudja majd, azt kinek köszönje meg. A város rongálásbiztos világítótestek beszerzésével oldaná meg a helyzetet.

A vásárhelyi belvárosban a Nagytakarék épülete mögötti egyébként főleg a kisgyerekes szülők által közkedvelt játszótér elkészülte óta van kitéve rongálásoknak, garázdaságnak.

Pusztítása most – olvasóink jelzése szerint – szinte a tökélyre jutott, ugyanis a lábszármagassági érő világítótestek közül már csak néhány áll a helyén, a többit mind kirugdosták, de betörték két üvegből készült alkotás egy-egy oldalát is. (Korábban a Hódi Pál utca felől megközelíthető földalatti garázs egyik világítóablakát törték össze (igaz ezt viszonylag gyorsan ki is cserélték).

Így néz ki a tér fényes nappal:

S bár a játszótér és a mélygarázs építésekor térfigyelő kamerát is felszereltek, ez sem tántorítja vissza a rongálókat.

Megnéztük a helyszínt sötétedés után, s mi is azt tapasztaltuk, hogy ha a mászófal feletti csillagképek nem világítanának, illetve a nyilvános vécéből nem áradna valamelyest a fény, tényleg teljes sötétség volna.

– Nem vagyok ijedős, de bizony nem tudnám megmondani ki tette, ha itt kapnék egy pofont – mondta Neumann Ferenc, aki gyakorta jár keresztül a téren, lerövidítve a Hódi Pál és a dr. Rapcsák András közötti utat.

Megkérdeztük a városházától, hogy a rongálás miatt tettek-e feljelentést, illetve terveznek-e élményjavító lépéseket..

A válaszból kiderült, hogy az elmúlt 10 évben, azaz amióta a tér létezik, számos alkalommal történt rongálás, amit egy ideig jelentett is a polgármesteri hivatal a rendőrségnek. A lámpatesteket az elmúlt évtizedben többször is helyreállították, de alapvetően az a probléma, hogy gyenge, hibás konstrukció az összes lámpa, műanyagkeretes felfogatással.

A térvilágítás rendbetételére érdekében a fűben lévő lámpák cseréjéhez minimum 25×25 cm-es beton talpazat kiépítése és 17 taposólámpa vásárlása, a bokor alatti lámpák járólapra való kihelyezéshez, illetve a már járólapon valók cseréjéhez 29 taposólámpa, az oszlopok melletti 15,5 cm átmérőjű süllyesztett lámpa cseréjéhez 12 lámpa/izzó beszerzése, a járólapban 13,5 cm átmérőjű süllyesztett lámpa cseréjéhez 9 lámpa, a lépcsőnél 8 taposólámpa beszerzésére van szükség.

A város gondolt egyébként a Rapcsák utca és tágabb környezete világításának korszerűsítésére. A Mária Valéria és a Szegfű utcák sarkán álló Péczely Attila iskola és környékére 14 taposólámpa, a múzeummal szemközti Almás kertbe 5 dupla lámpás taposólámpa, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ sarkához 1 mozgásérzékelő reflektor beszerzését látják indokoltnak. Hogy mindezeket nem lehet egyik-napról a másikra megtenni, annak az az oka, hogy a kivitelező vállalkozó pályázatot kell kiírni a betonozási és a villanyszerelési munkákra is.

Játszótérsötétvandálok