Vágott levendulát osztottak a Kossuth téren

Volt, aki talicskával, akadt, aki zsákkal érkezett az osztás helyszínére, de olyan férfiak is érkeztek, akiket a feleségük küldött el az illatos virágért.

Sikeresnek bizonyult a város ma reggeli Kossuth téri virágosztása, még annak ellenére is, hogy sokan arra számítottak, töves levendulát kapnak. – A munkatársaim kértek meg, hogy vigyek nekik is a virágból ezért hoztam a zsákot – mutatta Korsós Imréné, aki hozzátette, jól jön a vágott is.

Sorba álltak érte a vásárhelyiek, van aki tasakokba tölti, akad aki fagylaltot, szörpöt ízesít vele, de olyan is, aki lakodalmi koszorút fon majd belőle

– Kis tasakokat szoktam varrni, azokat szárított levendulavirágokkal töltöm meg, majd elajándékozom azokat, de persze nekem is van belőlük a lakásban – árulta el Járai Andrásné, aki egy szatyornyi virágért érkezett.

Márki-Zay Péter is segített szatyorba gyömöszölni a vágott virágot

Nem volt mindenki ilyen szerény, 8 óra, azaz a levendulaosztás hivatalos kezdési időpontja előtt érkezett olyan is, aki egy talicskányit vitt el az illatos növényekből. Az a mennyiség meg sem látszott, hiszen az utánfutón lévő mennyiségből nem hogy néhány talicskát, de több egész duplaágyat is meg lehetett volna tölteni. A kezdeti roham lecsengése után is folyamatosan érkeztek az érdeklődők, köztük néhány férfi is.

– Azért jöttem, mert elküldött a feleségem. Nem tudom mit csinál majd vele, nekem csak azt mondta, menjek és vigyek belőle haza. Ide is adta a szatyrot, hogy csak annyit hozzak, ami ebbe belefér. Se többet, se kevesebbet. Messzire nem kell vinnem, csak a Kaszap utcáig – mondta Nagy László.

Nagy Lászlót a felesége küldte el egy szatyornyi levenduláért

Karadag Jázmin különleges alkalomra, esküvői dekorációs célra vitte a levendulát, melyből koszorúkat fonnak majd. De akadt olyan is, aki fagylalt, vagy szörp ízesítésére használja majd fel a virágokat.

– A vágott levendula igazából arra jó, hogy otthon párnácskába töltsék vagy vázába tegyék, leginkább az illatáért – mondta az osztásban segédkező Márki-Zay Péter. Vásárhely polgármestere hozzátette, úgy gondolták, hogy a Tóalj utcán már túlnőtt, ezért visszametszett levendulát inkább elosztogatják azoknak, akik szeretnének belőle, minthogy azt kivigyék a szeméttelepre.

levendulatalicskaVásárhelyvirágosztás