Vádemelés egy 3,2 milliárd forintos pénzmosási ügyben – rendőrségi videóval

Egy hazánkban élő izraeli férfi összesen 8 társával segített tisztára mosni külföldi bűnszervezetek pénzét.

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy – nemzetközi elkövetői köröket kiszolgáló – Magyarországon kiépített bűnszervezet irányítójával, tagjaival és az elkövetésbe bevont személyekkel, összesen 70 vádlottal szemben, és többségük ellen fegyház- és börtönbüntetést indítványozott. 

A vádirat lényege szerint egy jelenleg 49 éves, izraeli állampolgár férfi több évtizede jogszerűen Magyarországon tartózkodott. A férfi 2020. előtt, kezdetben öt, majd további három férfi társát bevonva kiépített egy olyan, alá-fölé rendeltségi rendben és konspiratívan működő szervezetet, amely külföldi bűnelkövetői körök számára lehetővé tette, hogy a bűncselekményeikből származó anyagi hasznot realizálhassák és tisztára moshassák. Ennek során a bűnszervezet tagjai strómanok által alapított gazdasági társaságok részére nyittattak euró- és forintszámlákat, majd ezeket és az ezekhez tartozó netbanki eléréseket bocsátották a külföldi bűnelkövetői körök rendelkezésére a pénzmosás elkövetéséhez.

Egyes vádlottak az irányító férfi felé beszámolási kötelezettséggel és anyagi felelősséggel tartoztak az általuk beszervezett személyek tevékenységéért. Előfordult, hogy egyes strómanok a bankszámlákon bűncselekmények elkövetése folytán jóváírt összegek egy részét maguknak szerezték meg és a bűnszervezet tagjai felé nem számoltak el. Ilyenkor az izraeli vádlott a társai részére fizetett juttatásból ezeket az összegeket levonta, és társainak kompenzációként meghatározott mennyiségű, pénzmosásra használható bankszámlát kellett a rendelkezésére bocsátaniuk.

A bűnszervezet tagjai a lelepleződés elkerülése érdekében telefonon több esetben titkos, kódolt nyelven kommunikáltak, valamint az általuk használt telefonszámoknak jellemzően nem ők voltak az előfizetői, a telefonszámaikat rendszeresen cserélték. A bűnszervezet tagjai a bankszámlanyitásokhoz olyan SIM kártyákat vásároltak, melyek valós használói nem azonosíthatók, és a strómanoknak ezekhez a kártyákhoz tartozó telefonszámokat kellett megadniuk a bankszámlanyitás során. A bűnszervezet a lebukás veszélyének minimalizálása érdekében kiemelt figyelmet fordított arra is, hogy minden megnyitott céges bankszámlához más-más telefonszám tartozzon.

Az elkövetők a cselekményükkel több mint 3 milliárd 240 millió forint tisztára mosásához nyújtottak segítséget.

A pénz egy töredéke bankjegyekben

A Fővárosi Főügyészség a bűnszervezet irányítójával és 69 társával szemben nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre, a vád tárgya bűnszervezetben, különösen jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett pénzmosás, közokirat-hamisítás és más bűncselekmények. A főügyészség 34 vádlottal szemben szabadságvesztés kiszabására, emellett több vádlottal szemben végrehajtásában felfüggesztett börtön-, valamint ezek mellett pénzbüntetés kiszabására is indítványt tett, valamint indítványozta a nyomozás során biztosított vagyon, pénz, bankszámlák, járművek és ingatlanok elkobzását.

Az elkövetésben részt vett az irányító férfi két fia is, őket nemzetközi elfogatóparancs alapján keresi a rendőrség.

Az ügyben 7 vádlott bűnügyi felügyelet alatt áll, egy terhelt más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztését tölti.

bankszámlákbűnözőkbűnzservezetplnzmosás