Vádat emeltek a volt polgármester ellen

Az önkormányzattól 8, míg a Szociális Szövetkezettől 34 milliót sikkasztott el a párjával. Egy részét elszerencsejátékozta.

A Siklósi Járási Ügyészség jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat egy volt polgármesterrel és élettársával szemben, akik közel 42 millió forintot sikkasztottak el az önkormányzattól.

A vádirati tényállás szerint a férfi 2010. és 2021. évek között Siklósnagyfalu község polgármestere volt, míg élettársa az Önkormányzati Hivatalánál állt munkaviszonyban. A nő a munkakörébe tartozó egyes pénzügyi feladatok ellátása céljából az önkormányzat bankszámláihoz hozzáféréssel rendelkezett.

A polgármester 2020. évben folyamatosan sikkasztott különböző összegeket az önkormányzattól. Erre oly módon került sor, hogy az élettársa az önkormányzat bankszámlájáról a polgármester bankszámlájára utalt át összegeket, amelyet részben saját szükségleteikre, részben a polgármester szerencsejáték szenvedélyére fordítottak. Emellett a polgármester kérésére az élettárs a saját számlájára is utalt az önkormányzat pénzéből.

A vádlottak 2020. évben több mint 8 millió forint kárt okoztak az önkormányzatnak.

A Siklósnagyfalu Növénytermesztési Szolgáltató Szociális Szövetkezetet 2015. évben alapították, melynek vezető tisztségviselője a polgármester volt, aki a szövetkezet bankkártyáit magánál tartotta és azt használta. A polgármester 2016 és 2020 között számos alkalommal jogosulatlan vásárolt a kártyával, melyet nem a szövetkezet céljaira, hanem szerencsejáték szenvedélyének finanszírozására fordított.

A szövetkezet számlájáról a polgármester mellett élettársa is jogosulatlan átutalásokat hajtott végre 2020. évben. A polgármester a négy év alatt közel 34 millió forintot használt fel a szövetkezet pénzéből, melyből az élettársával közösen 8 millió forintot költöttek el.

A vádlottak cselekménye a jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettének a megállapítására alkalmas.

A Siklósi Járási Ügyészség a vádlottakkal egyezséget kötött, mely alapján az ügyészség négy év börtön kiszabását kérte a polgármesterrel szemben.

polgármestersikkasztásszerencsejtékvádemelés