Úszva akar eljutni Amerikába a Cseresnyés diákja

A Cseresnyés Kollégium tehetséges sportolója, Baranyai Dániel nemrég a Tavaszváró Nemzetközi Úszóversenyen bizonyított, ahol az ifjúsági korosztályban II. helyezést ért el. Lapszemlénk következik.

Dani két éve a Cseresnyés kollégium lakója, aki a szoros időbeosztása ellenére is aktív tagja a kollégiumi közösségnek. Edzések, tanulás és iskolai elfoglaltságok töltik ki a napjait, így ritkán látni őt az aulában, de most időt szakított a Médiaszakkör interjújára.

Elmondanád, hogy melyik iskolába jársz, milyen szakmát tanulsz?
A Hódmezővásárhelyi SZC Eötvös József Technikum 10. A osztályába, sportedző és sportszervező ágazatra járok.

Mi késztetett arra, hogy ezt az irányt válaszd?
Csongrádon lakom, 5 éves koromtól úszom. Az úszás miatt választottam a vásárhelyi technikumot, mert az itteni úszóegyesületben nagyobb esélyt láttam arra, hogy sikeres legyek.

Miért döntöttél úgy, hogy a kollégiumba költözöl?
A reggeli (6:00–8:00), illetve az esti (17:00–19:00) edzések miatt észszerűnek tűnt, hogy kollégista legyek, hiszen ezzel közel két órát spórolok az utazással, amit tanulásra fordíthatok. A kollégium a város központjában van, közel mindenhez, az iskolához és az uszodához is.

Hogyan alakulnak a tanulmányi eredményeid? Mennyiben segít a kollégium?
Az úszás mellett igyekszem a tanulmányaimra is odafigyelni, minden évben próbáltam a 4,5-ös átlagot elérni. Szeretném tudásomat angol nyelvből magasabb szintre emelni, hiszen az angol nyelvre – a terveim szerint – a későbbiekben is szükségem lesz. Többnyire egyedül tanulok, de szükség esetén közösségvezetőmhöz, nevelőtanáraimhoz vagy akár diáktársaimhoz is fordulhatok.

Milyen kihívásokkal találkoztál, és hogyan küzdötted le ezeket?
Kilencedik osztályban, amikor beköltöztem a kollégiumba, időbe telt, mire teljesen beilleszkedtem. Nem vagyok egy korán megnyíló típus, és az edzések miatt is kevesebbet tartózkodtam a kollégiumban, mint a többiek. Ennek ellenére viszonylag hamar sikerült baráti társaságot találnom.

Ritkán látunk az aulában. Mi ennek az oka?
Reggel 5 órakor kelek, 6 órakor már az edzésen vagyok. A kétórás edzés után kezdődik az iskola, tanítás után visszajövök a kollégiumba, és ha van időm, pihenek vagy tanulok a délutáni edzés előtt, ami 5-kor kezdődik. 7 óra körül érek vissza a kollégiumba, akkor folytatom a tanulást, és igyekszem mielőbb lefeküdni és aludni, hogy ki tudjam magam pihenni a következő napra.

Nagyon szorosnak, kimerítőnek tűnik ez a napirend. Mik a céljaid? Mit szeretnél elérni?
Az edzőm szóba hozta az amerikai egyetemeken való továbbtanulás lehetőségét, amin már én is gondolkodtam korábban. Vannak olyan amerikai egyetemek, ahová az úszás révén ösztöndíjjal felvételt lehet nyerni. Sok úszónak sikerült elérnie ezt a célját. Tudom, hogy ehhez kitartásra, erőfeszítésre van szükség, és hogy célomat elérjem, sok mindenről le kell mondanom, ami másoknak szinte mindennapos.

Számos szép eredményt tudhatsz magadénak. A rövidpályás úszó OB-n 2024 decemberében 100 méter mellen 10. helyezést, 50 méter mellen 10. helyezést, 200 méter mellen 13. helyezést értél el. Melyek a további céljaid?
Rövid távú céljaim közé tartozik, hogy országos dobogós helyezést érjek el. Erre leghamarabb nyáron kerülhet sor az ifjúsági országos bajnokságon. Erősebb lesz a mezőny, mint tavaly, amikor még a serdülő korosztályban versenyeztem, de igyekszem a legtöbbet és a legjobbat kihozni magamból.

Baranyai DánielCseresnyés KollégiumHódmezővásárhelyúszásVásárhelyvásárhelyi hírek