Újraaszfaltozták a kerékpárút epreskerti szakaszát

A szeptember eleji javítás kicsit hullámosra sikerült, ezért a város újraaszfaltoztatta.

Alighanem a város legstabilabb kerékpárútja az a 160 négyzetméteres szakasz, mely a Kutasi úton az Epreskert mellett (az autómosóval áttellenben) fut, hiszen azt röpke egy hónap alatt kétszer is újraaszfaltoztatta a város. A több mint 2,6 millió forintos kerékpárút felújítás során az elmúlt két év nagy forgalma és talajmozgásai miatt kialakult hibákat javították ki: a meglehetősen megrepedezett, a szélén különösen letöredezett szakaszt újították meg és még a padkát is feltöltötték.

Az aszfaltozás azonban kicsit hullámosra sikerült. Igaz, riportunkból kiderült, hogy az arra járók szerint csak eggyel többször kellett volna végigmenni rajta az úthengerrel.

A hibát azóta korrigálták, azaz újraaszfaltozták és simára hengerelték ezt a szakaszt.

aszfaltEpreskertkerékpárút