Egy héttel ezelőtt kezdték meg betonozni a Kossuth téri látványszökőkút alapját, ma ismét a helyszínre érkezett a betonpumpa, hogy folytatódjon a munka.
Aki nem járt mostanában a Kossuth tér Sarokház felőli részén és csak egyes portálokból tájékozódik, az alaposan meglepődhet, ha a városközpontban akad dolga. ma kora délután ugyanis ismét megjelent a betonpumpa a Kossut téren, hogy folytatódjanak a leendő látványszökőkút alapozási, építési munkáltai.
Amióta a Ferroép, azaz az új kivitelező vette át a tér sarokház előtti részét, alaposan és látványosan haladnak a munkával. Előbb átemelték a megszokott helyéről a Szántó Kovács János szobrot az Ótemplom egykori védfala emlékfala mellé, majd kiástak egy nagy gödröt, amely alját szórt kővel töltötték fel, majd az egészet tömörítették. Aztán betonozták ki az egyik részét. Ma a másikat.
A Kossuth tér újjáépítését – ahogy azt már számos alkalommal megírtuk – eredetileg a fővárosi Trigo-Home Kft. nyerte el nyílt közbeszerzési eljáráson, de a cég csupán a munkálatok körülbelül 30 százalékát végezte el, aztán – ma sem tudni, pontosan miért – levonult a területről.
A város később újrapályáztatta az építkezést, melyet a szegedi Ferroép Zrt. nyert el. Ez a cég több helyi beruházást is lebonyolított már. A Kossuth tér ezen Sarokház előtti részére vizes élményelemekkel gazdagított parkot építenek.
Amint azt az arra járók tapasztalhatták, az Ótemplom körüli térfelújítás során pedig nemcsak a református egyház által még 1899-ben lebontott északi és nyugati védfal emlékfala készült el, de kivilágított sétányt is kapott a terület, ahová bőven kerülnek növények is.