Távozott a rádiót 4 évig ügyvezetőként irányító Nacsa Norbert, helyére pedig a vásárhelyi Martonosi János került – adta hírül a Rádió88 weboldalán. A Média 1 szerint a távozás oka az, hogy Nacsa és a tulajdonosok eltérően látták a népszerű szegedi rádió jövőjével kapcsolatos elképzéléseket.
Martonosi János személyében új, vásárhelyi ügyvezetője van a legrégebbi magyarországi helyi kereskedelmi rádiónak – értesítette hétfőn a Média1 portált a Rádió88. A portál korábban arról is beszámolt, hogy 28 év után távozott a napokban a Rádió 88-tól Nacsa Norbert, aki 4 éven át ügyvezetőként is dolgozott a cégnél, de műsorvezetőként és programigazgatóként is ismert volt a szegediek körében. A távozás oka, hogy Nacsa és a tulajdonosok eltérően látták a népszerű szegedi rádió jövőjével kapcsolatos elképzeléseket.
Martonosi Hódmezővásárhelyen született 1985-ben, egyetemi diplomáját 2010-ben szerezte a Szegedi Tudományegyetem, kommunikáció szakon. 2011-ben csatlakozott a Rádió 88-hoz, ahol 4 éven keresztül dolgozott a hírstáb tagjaként. Ezután 2023-ig a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara kommunikációs vezetőjeként tevékenykedett, ezzel párhuzamosan pedig külső tanácsadóként koordinálta a 88 hírstábját. Emellett 9 évig a Csongrád Megyei Kosárlabda Szövetség ügyvezetője volt, jelenleg a Vásárhelyi Kosársuli alelnöke.
„Igazán megtisztelő feladat, hogy július 1-től én lehetek a 88 vezetője, hiszen óriási lehetőség számunkra, hogy újabb legalább 10 évre lehetünk ott a szegediek mindennapjaiban” – fogalmazott Martonosi János a Rádió88 oldalán közzétett cikkben.
Martonosi János elárulta azt is, hogy folytatódik a rádiós tartalom fejlesztése, melyben fontos szerepet kap a rádióhoz visszatért, az ország több rádióját is szakmailag segítő, a szegedi hallgatók körében igen népszerű, szakmai berkekben méltán elismert Tóth Péter, aki a 88-at alapító Tóth András „Óriás” idősebb fia.
(Forrás: Média1)