Új iparkamarai elnök: egyszerű adó kell a legkisebb vállalkozásoknak

Egyszerű, könnyen átlátható adó bevezetésének a lehetősége a legkisebb vállalkozások számára része a mi 15 pontos javaslatunknak. Ehhez viszont nagyon komoly adatelemzés szükséges, amivel csak a NAV rendelkezik és aminek lehetőségére a pénzügyminiszter úrtól ígéretet kaptunk – mondta el a Portfolionak Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) új elnöke.

Nagy szerint a KATA-adózás átalakításakor elkerülhetetlen volt, hogy az adózott pénzzel fizető lakosságnak szolgáltatók adózása meg legyen különböztetve a cégeknek szolgáltató vállalkozók adójától. A módot, ahogyan ez történt – és ebben a kamarának súlyos felelőssége volt – sajnos jogosan érte vehemens kritika.

Azonban felhívja rá a figyelmet, van egy köztes réteg, aki mindkét szegmensnek szolgáltat, és az nyilvánvaló, hogy a cégeknek szolgáltató vállalkozók, akik az egyéni vállalkozói átalányadót választották, azok a lakosságnak feketén fognak szolgáltatni. Erre megoldás lehetne, ha a katás vállalkozók szolgáltathatnának cégeknek is – fejtegette az interjúban az új elnök.

Meglátása szerint célszerű lenne megemelni az alanyi áfamentességet is 15 vagy akár 18 millióra, mert aki eléri a jelenlegi 12 milliós határt, az azonnal átmegy a szürke-, illetve fekete gazdaságba, tehát az államot az emeléssel kár nem éri. Ezzel egyidőben valorizálni kellene a katások adózását is.

Mint az ismert, a kormány különösebb egyeztetés nélkül alakította át a KATA-adózást 2022 nyarán, adóév közepén, lehetetlen helyzetbe több százezer vállalkozót és könyvelőt. A burkolt adóemelés miatt még hetekig tüntetések voltak az ország több pontján. Később kiderült, hogy hazugságokkal indokolták az átalakítását, ami kvázi kivezetés volt, mert sokan nem tudták így folytatni az adózásukat.

adókkataMagyar Kereskedelmi és IparkamaraNagy Elekvállalkozások