Változatos stílusú, nagyszerű fellépők jellemezték az idei, XVIII. Borfesztivál utolsó napjának előadásait is. Az ünnepi programok délelőtt a Szent István téren a városi ünnepséggel kezdődtek, szentmisével folytatódtak, majd délután a kisszínpadon a Városi Koncertfúvósok léptek fel. De hallhattunk kiváló jazz-muzsikát, és volt pörgős néptánc is, végül pedig este a Szegedi Szimfonikusok tették fel a pontot az i-re.
Az államalapítás ünnepe kedden a Szent István téren a városi megemlékezéssel kezdődött, ahol Márki-Zay Péter mondott beszédet.
A tikkasztó hőségben is sokan voltak kíváncsiak a délután négykor kezdődő Városi Koncertfúvós Zenekar előadására, akik ezúttal nem a színpadon, hanem az árnyékban elhelyezett székekről zenéltek, kísérve a Crystal Dance Club tűzrőlpattant leányainak szemet gyönyörködtető produkcióját. Fellépésük közben sikerült elkapnunk azt a pillanatot is, amikor az együttes egyik, immár harminc éve zenélő dobosa szimbolikusan átadta a „stafétabotot” – vagyis a dobverőt – unokájának, aki ezentúl az ő helyén fog dobolni.
A koncertfúvósok mellett Vásárhely másik büszkeségei, a magyar néptánchagyományok őrzői és továbbvivői, a Kankalin és az Árendás Néptáncegyüttes is felléptek az államalapítás ünnepén, az ekkorra szép számban összegyűlt közönség előtt – de már árnyas fák alatt, a nagyszínpadon, már ránézésre is izzasztó, de pompázatos népviseletben. A Kankalin kezdett komótosabb, erdélyi, magyarpalatkai és bonchidai táncokkal, hajdúsági muzsikával, amit aztán az Árendás pörgős, igazán látványos – méhkeréki, gömöri, valamint kalotaszegi táncokból álló – performansza követett.
A swing és jazz-műfaj kedvelőinek igazi ínyencségben lehetett részük rögtön ezt követően a kisszínpadnál, ahol a Swing à la Django együttes sajátos stílusmixével és bravúros előadásmódjával belophatta magát azok szívébe is, akik eddig nem ismerték zenéjüket. Feldolgozások mellett saját számokat is előadtak egyébként, nehéz volt megállni, hogy ne üsse az ember kézzel-lábbal a taktust, de akadtak olyanok is, akik ennél tovább is mentek – egyszerűen felálltak, és táncra perdültek.
Az elmúlt évekhez hasonlóan nagy várakozás előzte meg a fesztivál egyik főattrakcióját, a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Szegedi Nemzeti Színház énekeseinek fellépését. A színpad környéke és a lelátó teljesen megtelt már röviddel este nyolc előtt, de sokan a kivetítő előtt vagy a tér távolabbi pontjain borozgatva követték a koncertet. A műsor első felében három nagynevű művész, Détár Enikő, Buch Tibor és Mészáros Árpád Zsolt jól ismert musical-betétdalokkal és rockopera-részletekkel szórakoztatta a közönséget, de elhangoztak olyan, az érzelmekre erősen ható, jól ismert slágerek is, mint a Cserháti Zsuzsa előadásában ismert Édes kisfiam vagy Máté Péter Hazám című dala. A több mint egyórás, egy leheletnyit talán túl hosszúra nyúlt, felvételről kísért slágerkavalkád után érkeztek a Szegedi Szimfonikusok, Kónya Krisztina és Szélpál Szilveszter, valamint a Szegedi Nemzeti Színház táncosai, akik szintén ismert dallamokat, de már az opera és az operett könnyedebb darabjait hozták el a hallgatóságnak. Az egyes produkciók előtti kommentárjaival Gyüdi Sándor karmester nagyban hozzájárult az előadás élvezeti értékéhez, az énekesek, a hangszeresek és a táncosok közös produkciója pedig végül a fülnek és a szemnek egyaránt színvonalas élményt nyújtott. Vásárhely közönsége mindenesetre bizonyára így érezhette, mert a műsor végén hatalmas tapssal jutalmazta az elismerést méltán megérdemlő fellépőket. Egyetlen zavaró momentumként csak az maradhatott meg néhányakban – akik a térnek azon az oldalán tartózkodtak – hogy pár vásárhelyi népzenekedvelő a szimfonikusok fellépése közben, két bódé között rögtönzött, a plakátokon nem jelzett előadást tartott…
Sok vásárhelyi a nagykoncert után is a téren maradt, hogy baráti társaságban, finom borokkal vezesse le a XVIII. Borfesztivál élményekben gazdag öt napját.