Tram-trainre kényszeríti a Volánbusz a megye északi felén élőket

Vásárhelyi átszállásra kényszerül szombat óta azok többsége, akik Csongrád-Csanád megye északi feléből busszal utaznának Szegedre. Szegvárról, Mindszentről és Mártélyról csak hajnalban lehet közvetlen buszjárattal eljutni a megyeszékhelyre.

„Szinte teljesen elzártak a megyeközponttól több települést” – írta az egyik kommentelő a Szegvár Fórumon. A községben, a szomszédos Mindszenten, illetve Mártélyon élők október 29. óta csak hajnalban tudnak olyan buszjáratra szállni, amivel közvetlen utazhatnak Szegedig. Múlt hét szombatig naponta még több mint tucatnyi ilyen busz ment keresztül a fenti kisebb településeken, de most már csak kettő. A menetrendmódosítást megelőző Volánbusz közleményről lapunkban is beszámoltunk.

A MÁV közleménye szerint a menetrendi változások eredményeképpen a Szentes, Mindszent, Székkutas és Békéssámson, valamint Hódmezővásárhely között közlekedő autóbuszok jellemzően ütemes menetrend szerint indulnak, és Hódmezővásárhelyen az autóbusz-állomás melletti Kálvin János téri tram-train megállóhelyen 5-9 perces átszállási idővel csatlakozást biztosítanak a Szeged felé/felől közlekedő járatokhoz. Az állami vasúttársaság azt is kiemelte, hogy „a vasútvillamos egyre népszerűbb az utasok körében: szeptemberben 160 ezer utazáshoz választották a közösségi közlekedés új megoldását, a tendencia októberben is folytatódik.”

A kitűzött céltól azonban még így is messze van a tram-train. Egy évvel ezelőtt az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, Schanda Tamás még azt írta egy országgyűlési képviselő írásos megkeresésére, hogy „a tram-train biztonságosan, versenyképes áron, fenntartható és környezetbarát módon biztosítja Hódmezővásárhely és Szeged között naponta ingázó 15 ezer honfitársunk kiszolgálását.” Ha csak a munkanapokat nézzük, akkor ez havi szinten 330 ezer utazást jelent. Homolya Róbert, a MÁV-csoport korábbi elnök-vezérigazgatója 2021 januárjában azt nyilatkozta a Vásárhelyi Televíziónak, hogy napi 10 ezer utas esetén térül meg a beruházás – vagyis havi 300 ezer utazótól éri meg a pénzét a tram-train.

HódmezővásárhelyMártélyMÁVMindszentSzegedSzegvártram-trainVolánbusz