Tram-train: így közlekednek ma a járatok

A MÁVINFORM tájékoztatása szerint január 25-én, kedden a vasútvillamosok módosított rend szerint közlekednek: csak Hódmezővásárhely városi szakaszán belül közlekedik a tram-train, a hódmezővásárhelyi szakaszon kívül pótlóbusz, illetve villamos jár helyette. Az utasoknak a közúti menetidők és az átszállások miatt hosszabb eljutási idővel kell számolniuk főként a csúcsidőkben.

A MÁVINFORM Hódmezővásárhely vasútállomás–Hódmezővásárhelyi Népkert:

  • Tram-train járat közlekedik.
  • Hódmezővásárhelyi Népkert vasútállomástól minden óra 20-kor, Hódmezővásárhely vasútállomástól minden óra 31-kor indul. 10-20 perces késések előfordulhatnak a csatlakozások miatt.

Pótlóbuszok:

  • Hódmezővásárhelyi Népkert vasútállomás és Rókus vasútállomás között az utasokat pótlóbuszok szállítják az óra 42-kor induló vasútvillamosok helyett, valamint
  • Rókus állomás és Hódmezővásárhelyi Népkert állomás között a Rókus állomásról óra 57-kor induló vasútvillamosok helyett.
  • A buszok Algyőn a 47-es főútnál, a vasútállomás bejárati út autóbusz-megállóban állnak meg.

Pótlóvillamosok Szegeden:

  • Rókus vasútállomás és Szeged vasútállomás között a vasútvillamosok helyett pótlóvillamos szállítja az utasokat.

Ma is maradnak ki járatok:

  • Nem közlekednek a reggeli és délutáni, esti sűrítő járatok, amelyek Hódmezővásárhelyről 6:46-kor, 15:08-kor, 17:08-kor és 19:08-kor, Szegedről 14:01-kor, 16:01-kor, 18:01-kor indulnak.
  • Továbbá a Szeged vasútállomásról 7:46-kor és 20:01-kor Rókus vasútállomásra, Rókusról pedig 13:42-kor Szeged vasútállomásra induló járatok sem közlekednek.

A MÁV az utasok elnézését és türelmét kéri.

menetrendtram-train