Több mint 12 ezer tonna paradicsom kerül ki Kistelekről

Húsvét után felpörgött a paradicsomtermesztés a 2012-ben, dél-alföldi kertész családok összefogásából létrehozott TRIVEGA Kft. tagjainak modern üvegházaiban. Májustól intenzíven szüretelik a cég munkatársai a paradicsomot az év végéig – közölte a cég.

– Az idei szezonban a terveink szerint mintegy 14 ezer tonna zöldségfélét termesztünk, amelyből több mint 12 ezer tonnát tesz ki a paradicsom. A mennyiség döntő többsége hazai kiskereskedelmi láncokon keresztül kerül a fogyasztók asztalára, de idén először a környező országokba  is szállítunk paradicsomot – ismertette Nemes-Nagyné Vas Andrea, a TRIVEGA Kft. ügyvezető igazgatója.

A TRIVEGA tagok magas technológiai színvonalú, modern üvegházaiban több mint 44 hektáron, fóliasátraiban pedig 8 hektáron zajlik a termelés. Ezek összesen 600 embernek nyújtanak állandó munkahelyet. A kiváló minőségű, frissen szedett árut Kisteleken, Csongrád megyében csomagolják, majd a vállalkozás Pest megyei központi raktárából szállítják az áruházakba.

Mint Nemes-Nagyné Vas Andrea elmondta: a cég számára kiemelten fontos a fenntarthatóság a gazdálkodásban. A teljes termőterületet geotermikus energiával fűtik, az üvegházak energiaszükségletéhez a napenergiát is felhasználják napkollektorok segítségével. Az állományaikat biológiai növényvédelemmel támogatva óvják a kártevőktől. Az üvegházakban termesztőközegként újrahasznosítható kókuszrostot alkalmaznak, amely kókuszdióháncsból készül és tökéletes vízellátást és levegőzést biztosít a gyökereknek. A termékek csomagolásának alapanyaga fenntartható erdőgazdaságokból származik. A zöldségek öntözéséhez csepegtető rendszereink célzottan adagolják a vizet, ezzel kerülik a felesleges vízfelhasználást.

A TRIVEGA az elmúlt években megnövelte árbevételét: a zöldségfélék értékesítéséből 2021-ben nettó 5,7 milliárd forintos forgalmat bonyolított le.

Kistelektermelésüvegházzöldség