Több ezer egészségügyi dolgozó távozhat a kötelező oltás miatt

Több ezer egészségügyi dolgozó veszítheti el azért az állását, mert nem oltatta be magát koronavírus elleni védőoltással. Erről a Független Egészségügyi Szakszervezet vezetője beszélt az RTL híradónak. Ez a szám jóval több, mint amennyivel korábban az érdekképviseletek számoltak.

A legtöbben a szakdolgozók közül eshetnek ki, például ápolók, asszisztensek vagy épp beteghordók. A szakdolgozói kamara elnöke szerint az elbocsátások miatt egyes ellátóhelyeken fennakadások lehetnek. Hogy pontosan hányan lehetnek, arra egyelőre nincs hivatalos adat, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke úgy tudja, a kisebb intézményekből 5-10 főt bocsáthatnak el emiatt.

Soós Adrianna, a FESZ elnöke közölte: a nagyobb kórházakban ennél nagyobb számokról is hallani, 15 és 80 közötti visszajelzésekről hallottam, tekintve, hogy több mint 200 nagyobb egészségügyi intézményről beszélünk. A mai információim szerint 2-3 ezer fő is lehet azoknak a száma, akik itt október végéig az oltás miatt kerülnek ki az ellátórendszerből.

Olyanokra is vonatkozik a rendelet, akik közvetlenül nem érintkeznek a betegekkel.

Novák Katalin arról beszélt, hogy elenyésző azoknak az egészségügyi dolgozóknak a száma, akik nem oltatták be magukat, ezért az ellátás nincs veszélyben.

Azt látjuk, hogyha intézményenként csak 10-20 kollégát veszítünk el, akkor egyes ellátóhelyeken fennakadások alakulhatnak ki, hiszen már most is pengeélen látják el a kollégáink a szolgálatot.

– véli a szakdolgozói kamara elnöke, Balogh Zoltán.

A rendelet szerint az oltást megtagadókat azonnali hatállyal, felmondási idő és végkielégítés nélkül kell elbocsátani, kivéve, ha igazolják, hogy egészségügyi okból nem kaphattak vakcinát. A TASZ szerint alapvető jogokat sért a kormány, amikor megfosztja a végkielégítéstől az oltatlan dolgozókat.

egészségügykötelezővakcina