Közben az kiderült, hogy az emberöléssel gyanúsítható F. János többféle vallomást tett már, és védője elmondta, hogy megfenyegették, hogy ha nem ismeri be a bűnösségét, akkor a családi életét, illetve őt magát és a vállalkozását is tönkreteszik.
Miután a 2000-ben, most már tudjuk, hogy az akkor 11 éves Till Tamás feltételezett és gyanúsítható gyilkosa az elkövetéskor 16 éves volt, először a rendőrség, büntethetőségének elévülése miatt (tudniillik, hogy őt emberölésért is maximum 15 évre ítélhetnék, és ehhez kapcsolódik az elévülési idő) őt szabadon engedte, később az ügyészség viszont úgy találta, az emberölés esetében nem évült el, mivel az emberölés minősített esete a régi Btk., tehát az 1978. évi IV. törvény szerint nem évülhet el.
Most ebbe a jogi vitába szállt bele Tuzson Bence igazságügyi miniszter, amikor az InfoRádió adásában azt mondta, hogy:
Elég régóta az a szabály Magyarországon, hogy az emberölések normál esetben nem évülnek el, hiszen minden olyan bűncselekménynek, amelyet életfogytig tartó szabadságvesztéssel lehet büntetni, az elévülése megszűnt. De van ez a speciális esetünk, amikor egy kiskorú sérelmére kiskorú követ el emberölést. A kiskorú esetében életfogytig tartó szabadságvesztést nem lehet kiszabni a jelenlegi szabályok alapján, és ezért ez a bűncselekmény nem tartozik abba a körbe, amely bűncselekmények nem évül el. Az esetet joggal követi a társadalomban egy felháborodás.
Közben Hódos Attila, az elkövetéssel gyanúsított, jelenleg letartóztatásban lévő F. János ügyvédje azt mondta a 24.hu megkeresésére, hogy bár a tanúkénti kihallgatása során még beismerte, most már tagadja a bűncselekmény elkövetést.
A lapnak azt is elmondta, hogy ügyfele ezt azzal indokolta, hogy kényszer és fenyegetés hatására tette azt a nyilatkozatát, amit a terhére rónak. F. János szerint azzal fenyegették a kihallgatásával összefüggésben eljárók, hogy ha nem ismeri be a bűnösségét, akkor előhoznak a múltjából olyan részleteket, amivel a családi életét, illetve őt magát és a vállalkozását is tönkreteszik.
Az ügyvéd azt is hozzátette, hogy védencének összesen öt vallomása van ebben az ügyben, de ezek inkoherensek és ellentmondásosak. Mint mondta, ügyfele ezeken felül más verziókat is előadott neki. Ezek alapján pedig úgy gondolja, hogy F. János előadásai nem objektívek, és nem vehetőek figyelembe bizonyítékként.
Hódos Attila azzal sem ért egyet, hogy az ügy ne évült volna el, amit a letartóztatási döntést hozó nyomozási bírónak is vizsgálnia kellett volna.
A Kecskeméti Járásbíróság szökés elrejtőzés beszélye miatt letartóztatta a minősített emberöléssel gyanúsított férfit, amely döntés a gyanúsított és védője fellebbezése miatt nem végleges.