Tesztelik a négynapos munkahetet

Év elején a Más Pais, spanyol baloldali párt jelentette be, hogy a kormány elfogadta javaslatát a kísérletre irányulóan – írja a Guardian cikke nyomán a 24.hu. Azoknál a cégeknél elindítják, ahol érdeklődnek az ötlet iránt.

A részleteket még nem közölték, de a párt azt javasolta, hogy a hároméves projektre 50 millió eurót szánjon a kormány, így a cégek minimális rizikó mellett tudnák tesztelni a programot. Az első évben a vállalatok a négynapos munkahét okozta többletköltség 100 százalékát, a másodikban 50 százalékot, a harmadikban pedig 33 százalékot kapnának meg.

Úgy számolnak, körülbelül 200 cég venne részt a kísérletben 3.000-6.000 dolgozójával. Ezeknél a vállalatoknál várhatóan ősztől lehet csütörtök az új péntek.

,,A négynapos (32 órás) munkahéttel korunk valódi vitáját próbáljuk rövidre zárni. Eljött ennek az ideje”

– írta Iñigo Errejón párttag a Twitteren.

munkaSpanyolországteszt